Egy 6 millió lakosú kínai város érdeklődik Kecskemét és térsége iránt

Wuxi delegációját október közepén fogadta a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése: Gaál József elnök, valamint Sipos Zsolt, a köztestület titkára. A megbeszélésen kiderült: az ázsiai országból érkező vendégek érdeklődése elsősorban a magyar kamarai regisztrációs rendszerre irányult. Emellett a hírös város gazdasági fejlődéséről, a térségben működő vállalkozásokkal való üzleti kapcsolatok létesítéséről tárgyaltak.

A delegációt Sheng Xiaowei, Wuxi város Iparszövetségének kutatója vezette, de jelen volt a szövetség igazgatója, a kkv szektor felügyeletének vezetője, Wuxi város két kerületének vezetője, valamint a kormányzati kereskedelmi felügyelet vezetője is.
Gaál József kamarai elnök bemutatta a kamarai rendszert, a köztestület feladatait, céljait és szolgáltatásait, melyek segítséget nyújtanak a vállalkozások számára. A beszámolóban szó esett Bács-Kiskun megye gazdaságáról, a különböző gazdasági szektorok megoszlásáról, a vállalkozások eredményeiről országos összehasonlításban, az ipari termeléséről és annak eloszlásáról, a vállalkozói szellemről, a nettó árbevétel alakulásáról, kiemelten a megye legnagyobb vállalkozásairól és termékeiről. Ezeknek az adatoknak az ismertetése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a delegáció a Bács megyében rejlő gazdasági lehetőségeket megismerje és ezek segítségével tervezze a jövőbeni befektetéseket.
A kínai Wuxi potenciális gazdasági partner lehet a Bács megyei vállalkozások számára. Az eszmecserén elhangzott: a Shanghai közelében, óriási területen fekvő, 6,5 millió lakosú ősi város tavaly 12 millió eurónak megfelelő GDP-vel büszkélkedhetett. Jelentős ipari hagyományokkal rendelkezik, főként a rizstermesztés és a halászat, haltenyésztés kiemelkedő. A Taj-tó közelsége okán a turizmusa is fejlett.

 


Rendezvénynaptár

December 2019
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó