Minisztériumi ajánlások az építőipari kkv termelékenységének javítására

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által az építőipar számára kidolgozott ajánlások akár 20-40 százalékkal is javíthatják az építőiparban működő kis- és közepes vállalkozások (kkv) termelékenységét, és megoldást jelenthetnek a kapacitáshiányra is - mondta György László, az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.

Az államtitkár szerint a szektor problémáit minél előbb kezelni kell, mert 2017 és 2022 között több mint 20 ezer milliárd forintnyi infrastrukturális beruházás vár megvalósításra Magyarországon. Ebből 15 ezer milliárd forint értékű fejlesztést a kormány kezdeményez - tette hozzá. György László úgy vélte, hogy a szektor jelenlegi kapacitásait figyelembe véve a beruházások megvalósításához még körülbelül 4000 milliárd forint hiányzik. Az építőipar kapacitáshiányának kezelésére a szaktárca az innovatív megoldások alkalmazását szorgalmazza, ennek szellemében dolgozta ki javaslatait - mondta el az államtitkár.
A minisztérium ajánlásai közül kiemelte, az építőiparra jellemző elaprózódott cégstruktúra megszüntetését. A kormány azt szeretné elérni - magyarázta -, hogy a 4, 6 vagy 8 munkavállalót foglalkoztató vállalkozások helyett 10, de inkább 20 dolgozót foglalkoztató cégek jöjjenek létre. Azzal érvelt, hogy csak nagyobb cégek tudnak félkész, kész elemek mozgatására alkalmas eszközökbe beruházni. Szólt arról is, hogy az építőipar kisebb szereplőinek meg kell tanulniuk a nagyoktól a beruházás menedzsmentet. Fontosnak nevezte, hogy a kkv-k már a tervezésnél is modern eljárásokat és eszközöket használjanak. Ezáltal az államtitkár szerint mintegy 20 százalékkal csökkenthetők a munkaerőköltségek. Emlékeztetett a Varga Mihály pénzügyminiszter és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) között 2017-ben született megállapodásra, amelynek értelmében a kormány 2020-ig összesen 20 milliárd forinttal támogatja a magyar építőipari vállalatok termelékenységének, hatékonyságának növekedését. György László hangoztatta, a kormány a magyar vállalkozásokat akarja helyzetbe hozni, ezért olyan megoldások alkalmazására ösztönzi a cégeket, amelyek növelik a termelékenységüket, felszámolják kapacitáskorlátaikat, és hozzájárulnak az ágazatban dolgozók bérének az emelkedéséhez.

Forrás: MTI

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2