A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Miskolci Gépészekért Alapítvány szervezésében 2017. május 26-án emlékülést tartottak a köztestület székházában. A meghívottak kiállítással egybekötött előadásokkal idézték fel Kecskemét '60-as, '70-es évekbeli meghatározó ipari arcát.
Az emlékülést Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Szimikron Kft. tulajdonos-ügyvezetője nyitja meg.

Egyik mérföldkőként 1972-ben kezdődött meg a SZIM kecskeméti gyárában KNORR licenc alapján a haszongépjárművek fékrendszereinek gyártása.
 Ez, az akkor kiemelt „KÖZÚTI JÁRMŰFEJLESZTÉSI” országos program szerves részeként csatlakozott a még jelentős mennyiségben (évi több ezer darab) készülő Ikarusz autóbuszok gyártásához. A gyár, a KNORR-BREMSE tulajdonaként a fékgyártás központja lett, és a világ minden területén jelen van és szállítja korszerű termékeit. A 45 évvel ezelőtti fejlesztők - műszakiak és dolgozók - felidézték az akkori, jelentős eredményeket hozó munkájukat.
A SZIM Kecskeméti Gyára a Szegedi út 49. alatt - 5 évvel később, 1977-ben - kezdett egy másik, igen egyedi és különlegesen fontos fejlesztéshez, melynek eredményeként hazánkban 40 évvel ezelőtt megkezdődött a golyósorsók gyártása. Ez a precíziós, szuper pontosságú gépelem, a modern NC-CNC gépek egyik legfontosabb alkotója. További, fontos alkalmazási lehetőségei vannak például a repülőgépiparban is. A SZIM Kecskeméti Gyárából kivált gazdasági egység SZIMIKRON KFt. néven magyar tulajdonú sikeres vállalata Kecskemétnek. Mind a két utódvállalat a kecskeméti ipar jelentős szereplője, a duális szakember képzés vezető megvalósítói. Szakembereik és vezetőik a tudományos és társadalmi élet jeles képviselői napjainkban is.


Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó