A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kitüntető díjait ma adták át az ünnepi küldöttgyűlésen, a köztestület székházában. Az éves szakmai munka elismeréseként 19-en részesültek díjazásban. A 20 éves kamara emlékérmeit is ezen az alkalmon vehették át többen, akik az alapítástól kezdve részt vesznek a munkában. A legkiválóbb, ám hátrányos helyzetű szakmunkás tanulók közül többen is kiérdemelték az idei tanulmányi támogatást.

A Kodály Iskola muzsikával köszöntötte az ünnepi küldöttgyűlésen megjelent tagokat és a kitüntetetteket.

Elsőként Gaál József, mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ipari alelnöke értékelte a Bács megyei köztestület szakképzési igazgatóját. Ördög Dóra az országos kamara Elnöki Aranyérmét érdemelte ki. Szakmai elhivatottsága és tudása példaértékű.  

„Örömömre szolgál, hogy a szakképzés ügyét szolgálhatom, hiszen ez az a terület, amit szeretek csinálni, és szeretek segíteni a gyerekeknek, akik a szakképzésben részt vesznek. A felnőttekkel ugyanez a helyzet, hiszen sok mesterrel van dolgunk; ők a vállalkozói kultúra jobbításával törődnek” - fogalmazott Ördög Dóra, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési igazgatója.

A kamara díjbizottsága a legrangosabb elismerést, a Bács-Kiskun Megye Gazdaságfejlesztéséért Díjat a nagyszámú munkaerőt foglalkoztató AXON Kábelgyártó Kft.-nek ítélte oda, eddigi tevékenységük elismeréseként.   

„Az Axon öt millió eurót ruházott be Kecskeméten. Ez annak is a jele, hogy hosszú távra tervezünk ebben a városban. A kamarával való közös munka pedig azért is nagyon fontos, mert az itteni üzletemberekkel együttműködve megfelelő kapcsolatot biztosítanak nekünk a jövőre nézve” – nyilatkozta Benoit Zeter, az AXON Kábelgyártó Kft. ügyvezetője.

A 18 díjazottból hét kecskeméti vállalkozás vezetője, képviselője vehette át a rangos elismerést: a szakképzésért, az iparkamaráért, az innovációért, a kereskedői, menedzseri, vendéglátói munkáért, de elismerték a legjobb szakképző iskolák munkáját és a kiváló mestereket, valamint a legkiválóbb kamarai dolgozókat is.   

Bács megyében a duális szakképzés bevezetése, az elért eredmények Vizi-Nagyné Drozdik Szilvia munkájának is köszönhető. Ennek alapján részesült a Bács-Kiskun Megye Szakképzéséért Díjban.  

„HR-esként alapvető feladatom, hogy biztosítsam a vállalat számára az utánpótlást mindenféle szakterületen; és ez, ha a fiatalok neveléséről, képzéséről van szó, és ezt a kettőt össze lehet kötni, az egy nagyon szép feladat, amit jó teljesíteni, jó kidolgozni, magasabb szinten képviselni” – mondta el Vizi-Nagyné Drozdik Szilvia, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. humánpolitikai asszisztense.

Gaál József kamarai elnök és Sipos Zsolt, a kamara titkára a 20 éves köztestület jubileumi emlékérmeivel többeknek mondott köszönetet.  

Az ünnep része volt az is, hogy a szakképző iskolákban 12 kiválóan teljesítő, de hátrányos helyzetű diáknak tanulmányi támogatást adtak a Hírös Heti, jótékonysági Hírös Vacsora bevételéből. 

Forrás: Kecskeméti Televízió

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2