Április 24-én, hétfőn elstartol az SZKTV! A Szakma Sztár Fesztivál országos döntőjére évről-évre egyre több Bács-Kiskun megyei tanuló jut be. Ez is mutatja, hogy érdemes a Bács megyei kamara által létrehozott szakképzési támogatási alapot növelni mindazon gazdálkodó szervezeteknek, szakképzést folytató intézményeknek és egyéb más intézményeknek, valamint magányszemélyeknek, akik fontosnak tartják az SZKTV-n kiemelkedően teljesítő tanulók és oktatóik támogatását. Ezzel a motivációval a szakmunkás életpályát lehet és érdemes is népszerűsíteni!

A X. Szakma Kiváló Tanulója Verseny idején, azaz április 24-e és 26-a között összesen 18 diáknak szurkolhatunk. 12 szakmában képviseli szűkebb pátriánkat 11 kecskeméti, 5 kiskunfélegyházi, 1 bajai és 1 kiskőrösi tanuló; ők igyekeznek majd a dobogó valamelyik fokára állni.
A megmérettetésre Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában kerül sor. Bács-Kiskun megyéből a területi kereskedelmi és iparkamara szervezésében 16 általános, illetve szakképző iskola mintegy 700 érdeklődő diákja jut el a nagyszabású rendezvényre.

A mellékletben olvasható a tanulók teljes névsora, valamint az iskolai és a gyakorlati képzőhelyen őket oktatók nevei.

További információk: www.szakmasztar.hu

 

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2