Becsület és dicsőség az érdemesnek – mesteravató és ünnepélyes köszöntések a kamarai küldöttgyűlésen

Mesteravatóval, valamint az idei SZKTV/OSZTV döntőjén dobogós helyezést elért vármegyei versenyzők és tanáraik köszöntésével telt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara soros küldöttgyűlésének ünnepi órája.

A kamarai küldötteknek és a vendégeknek a május 19-i rendezvény kezdetén a PricewaterhouseCoopers Magyarország igazgatói, Kelemen Dániel és Szilágyi Bálint tartott tájékoztató előadást az adózás és automatizáció aktualitásairól.

„Becsület és dicsőség az érdemesnek.”

– idézte köszöntőjében Kecskemét szülöttét, Katona Józsefet a kamara elnöke. Gaál József hangsúlyozta, hogy azok a diákok, akiket az ünnepi alkalmon köszöntenek, a szakmájuk legjobbjai lettek, és kiváló munkatársakká válhatnak. Hosszú utat tettek meg, keményen tanultak és dolgoztak, hogy ilyen rangos eredményt érjenek el.

Az elnöki beszéd után az első taps a KÉSZ Hotel és Konferencia Menedzsment Kft.-t köszöntötte. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által idén kiírt AZ ÉV DUÁLIS KÉPZŐHELYE szakképzési díj pályázaton, középvállalkozás kategóriában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként részesült oklevélben, amelyet Szép Imre étteremvezető vett át Gaál Józseftől, a vármegyei kereskedelmi és iparkamara elnökétől, valamint Slonszki Attilától, a vármegyei kereskedelmi és iparkamara kereskedelmi alelnökétől.

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.” (Nelson Mandela)

2026 tavaszán fodrász szakemberek tettek sikeres tanúbizonyságot magas szintű szakmai tudásukról mestervizsga keretében. Az ünnepi küldöttgyűlésen vehették át mesterleveleiket, szakmájuk diplomáját.

A mesterleveleket átadta és mesterré avatta őket Gaál József kamarai elnök, mesterré pedig a fodrász mestervizsga-bizottság elnöke, Szladek Mária fogadta Átrok Szilvia Mónikát, Mecsnóbel Tamást, Nagy Zita Andreát, Szilágyi-Pék Esztert és Szőrfi Lászlónét. Fogadalomtételüket további köszöntések követték.

„Tanulj szakmát és legyél Te a szakmád sztárja!”

Az idei SZKTV/OSZTV verseny mottójához hűen teljesített a verseny döntőjébe, a XIX. Szakma Sztár Fesztiválra Bács-Kiskun vármegyéből bejutott 9 versenyzőből 7 tanuló, akik dobogós helyezést értek el.

Rajtuk kívül még egy aranyérmes tanulónak szólt a taps: a Bács-Kiskun vármegyei gyakorlati képzőhellyel rendelkező Kiliti Bálintnak, aki a Budapesti Gépészeti SZC Fáy András Technikumban tanulta az alternatív járműhajtási technikus szakmát. Duális képzőhelyén, a Bács-Kiskun vármegyei Saci és Maci Bt.-nél a vállalkozás ügyvezetője, Tóth Sándor volt a felkészítője.

Budapesten, a Hungexpo területén megrendezett országos döntőn, március 26-án és 27-én több mint 50 szakmában közel kétszáz diák mérte össze a tudását.

Bács-Kiskun büszkeségeit, vagyis a diákokat és felkészítő tanáraikat köszöntötte a küldöttgyűlés nyilvánossága előtt Gaál József kamarai elnök, valamint Kurdi Viktor, a kamara általános alelnöke.



demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

May 2026
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2