Az utóbbi húsz év legkedvezőbb digitalizációs pályázata vállalkozásoknak

Harmincmilliárd forintos keretből, 3-12 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 90 százalékos támogatási intenzitás mellett mikro- és kisvállalkozásoknak hardverre, szoftverre, webfejlesztésre és e-kereskedelemre. A DIMOP Plusz program kibővített második körében az egész ország pályázhat, a későbbiekben Budapest is bekapcsolódik. A konstrukció hamarosan Budapesten is elérhetővé válik, így az ország teljes területéről lehet majd pályázni.

A Magyar Innovációs Szövetség a 2025. évi 34-dik Magyar Innovációs Nagydíj pályázatát idén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közös szervezésben hirdette meg. 
A Magyar Innovációs Szövetség által 1991-ben alapított Magyar Innovációs Nagydíj a hazai gazdaság és innovációs szféra egyik legrangosabb kitüntetése. A fődíj mellett kilenc szakterületi innovációs díj is átadásra kerül, amelyek komoly presztízzsel járnak, és jelentős szakmai elismerést biztosítanak a díjazott vállalkozások számára.

Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 34. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2025-ben mérhető üzleti, illetve társadalmi hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek, pályázni 2026. február 9-ig lehet a szövetség weboldalán - közölte MISZ az MTI-vel.

 Az „Év fogyasztóvédelmi referense 2025” díj pályázat

2025. szeptember 18-án aláírásra került a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) közötti Együttműködési Megállapodás. Tekintettel arra, hogy az MKIK hivatása az, hogy előmozdítsa a gazdaság fejlődését és szerveződését, az üzleti forgalom biztonságát, és következetesen támogatja a vállalkozások tisztességes piaci magatartását, a gazdasági tevékenységet folytatók általános, együttes érdekeinek érvényesülését, illetőleg elősegítse a hazai vállalkozások versenyképességének növelését az erős, fenntarthatóan működő magyar gazdaságban.

Ugyanakkor a FORE általános célja a fogyasztóvédelmi referens intézménynek megerősítésével elősegíteni a fogyasztóvédelmi szemlélet fejlődését, a fogyasztóvédelmi referens feladatok ellátásának elismertségét, a referensek szakmai érdekképviseletének ellátását, és ezáltal a fogyasztói érdekek érvényesítésének magas szintű biztosítását.

A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a DIMOP_PLUSZ-1.1.4-25 kódszámú felhívás.

A pályázati felhívás - Kockázati tőkeprogram a digitális startup program támogatására - célja, hogy magvető és induló szakaszban lévő, nagy növekedési potenciálú IKT-vállalkozások (kis- és középvállalkozások) tőkefinanszírozást kapjanak innovációs és K+F tevékenységeikhez.

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

May 2026
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2