Megnyílt a hentesüzletek támogatására kiírt pályázat

Az Agrárminisztérium közzétette a „Mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása” című pályázati felhívását, mellyel azon mikrovállalkozások élhetnek, amelyeknek fő tevékenységi köre a hús, húsáru kiskereskedelmét fedi le.

Felhívás a 2022. év legjelentősebb innovációs teljesítményének elismerésére

A Magyar Innovációs Szövetség - a Magyar Innovációs Alapítvánnyal közösen - a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával, immár 31. alkalommal hirdeti meg a 2022. évi MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot. A Magyar Innovációs Nagydíj célja, hogy elismerésben részesítse a hazai innováció legkiemelkedőbb eredményeit, egyben teret és lehetőséget biztosítson az innovatív termékek és technológiák megismerésére mind a gazdasági élet szereplői, mind az érdeklődők számára.

Az Európai Bizottság közzétette a következő kétéves ciklus valamennyi munkaprogramjának végleges verzióját, melyet a Funding & Tenders portál referenciadokumentumai között talál.
A pályázati felhívások ezáltal véglegesnek tekinthetők.

Épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére

Felfüggesztve 2022.05.14-től.

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére” című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) felhívás. A pályázatok benyújtása 2022. május 11. és 2022. június 10. között lehetséges.

Pályázati felhívás

Megjelent a közvetlen irányítású uniós programok pályázataihoz szükséges előkészítési költségek és önerő támogatás felhívása. A pályázati kiírás és dokumentáció letölthető itt.

Rendezvénynaptár

December 2023
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2