Megtartotta Pályaorientációs tanévnyitóját a kamara

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szeptember 24-én megrendezett szakmai nap naprakész információkkal és gyakorlati ismeretekkel segítette a tanulók továbbtanulási döntéseit támogató pedagógusokat.

A pályaorientáció egyik meghatározó feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a fiatalok érdeklődése és képességei, a képzési kínálat, valamint a munkaerőpiac igényei között – fogalmazott megnyitó beszédében Ördög Dóra. A kamara szakképzési igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai szakképzési rendszer a pályadöntés folyamatát nagyobb rugalmassággal támogatja.

A program keretében mutatták be a kamara új pályaorientációs kiadványát. Ágazati Kalauz címmel – már hetedik alkalommal – pályaválasztást segítő, a megyében továbbra is egyedülálló és hiánypótló kiadványt készített a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az általános iskolák 8. osztályos tanulóinak, valamint a szülők és a pedagógusok részére.

A kiadvány bemutatja az iskolatípusokat, az ágazati képzést, a szakmák ágazati besorolását és Bács-Kiskun megye összes középiskoláját a gimnáziumokkal együtt. Tartalmaz egy pályaválasztási naptárt is, amely segít abban, hogy mikor, milyen feladatokat nem szabad elmulasztani. Ezen kívül összefoglalja, hogy ágazatonként hol lehet szakmákat tanulni megyénkben. A kiadvány megjelent papíralapon, elektronikus változata pedig megtalálható a kamara honlapján.

A Pályaorientációs tanévnyitón bemutatták az egészségügy és az agrárium pályaorientációs lehetőségeit, a megye pályaválasztási rendezvényeit és a továbbtanulási tanácsadás eszközeit. A három megyei szakképzési centrum főigazgatójának részvételével az okleveles technikusképzés kínálta továbbtanulási és karrierutak is fókuszba kerültek, pódiumbeszélgetés keretében.

A rendezvény kiemelt pillanata volt a kamarai pályaorientációs díj átadása. A Kamara minden évben ezzel az elismeréssel méltatja annak az általános iskolának a munkáját, amely magas szakmai színvonalon és aktívan támogatja tanulói tudatos pálya- és iskolaválasztását. 2026-ban a díjat a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola vehette át.



demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

October 2026
M T W T F S S
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Legfrissebb Videó

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2