Kamarai tájékoztató a Demján Sándor Tőkeprogramról

A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalati tájékoztató fórumot szervezett a Demján Sándor Tőkeprogramról március 10-én.

A rendezvényen köszöntőt Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott, majd a tőkeprogramot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, dr. Balog Ádám mutatta be.

A Demján Sándor Tőkeprogramot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) valósítja meg, a Nemzeti Tőkeholding (NTH) és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közreműködésével, ezáltal biztosítva a vállalkozások érdekképviseletét és igényeik megválaszolását.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások széles köre juthat tőkefinanszírozáshoz, amelynek célja beruházásuk ösztönzése, méretugrásuk elősegítése, feltőkésítésük és ezzel hitelképességük javítása.

A program keretösszege 100 milliárd forint. A speciális támogatás keretében az állam 1%-os, jelképes tulajdonrész szerzése mellett biztosít 6 éves időtartamra, 100-200 milliós forrást, 5%-os kamat mellett.

A programot Magyarország területén működő, fejlődni kívánó kkv-k számára hozták létre, amelyek:

  • legalább 2 foglalkoztatott fővel rendelkeznek,
  • legalább két lezárt üzleti évvel rendelkeznek,
  • árbevételük az elmúlt két évben átlagosan elérte a 300 millió forintot,
  • legalább 50%-ban magyar tulajdonban vannak,
  • kft. vagy zrt. formában működnek.


Támogatható projektek:

  • Kapacitásbővítés
  • Digitalizációs fejlesztések
  • Piacra lépés vagy terjeszkedés
  • Zöld beruházások

A vállalkozások 2025. március 3-tól adhatják be igényléseiket a http://demjantokeprogram.hu/ honlapon.


További elérhetőségek:

Demján Sándor Tőkeprogram hivatalos oldala

A Demján Sándor program további elemeivel kapcsolatos részletes információkat itt találja:

Demján Sándor program

Az MKIK Alapkezelo hivatalos oldala

 

Sajtómegjelenések:

hírös.hu

keol.hu

Kecskeméti Televízió – Hírös Hírek

 

 



demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

March 2025
M T W T F S S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2