A Széchenyi Kártya Program fejlesztési és beruházási célú hiteleinek kamata jelenleg évi nettó 0,0 %. A Programot koordináló, idén 15 éves KAVOSZ Zrt. arra törekszik, hogy megoldást nyújtson a kkv-k finanszírozási igényeire, továbbá rendelkezésre álljon minden olyan információval, mely a szektor fejlődését és stabilitását szolgálja. A részletekről Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.

 

A KAVOSZ Zrt. nagy hangsúlyt fektet a vállalkozókkal való partnerségre, együttműködésre.

Krisan Laszlo KAVOSZ0349OK

Ez valóban így van. A közel 300 regisztráló irodában nem csak információval látjuk el az érdeklődőket, hanem párbeszédet kezdeményezünk a vállalkozásokkal, fontosnak tartjuk megismerni véleményüket, problémáikat. A visszajelzések alapján folyamatosan fejlesztettük a Széchenyi Kártya Programot, mindig a kkv szektor aktuális igényeihez alakítottuk és alakítjuk ma is a feltételeket. A Program mostanra már egy hat elemből álló finanszírozási palettát kínál.

 

Mit változtattak, fejlesztettek az elmúlt időszakban a Széchenyi Kártya Programon?

2016 októbere óta a Széchenyi Forgóeszközhitel maximális hitelösszege a korábbi 25 millió forint helyett 50 millió forintra emelkedett, illetve megteremtettük annak a lehetőségét is, hogy a vállalkozó saját választása szerint akár támogatás nélkül is igénybe vehesse a Széchenyi Támogatást Megelőlegező és Széchenyi Önerő Kiegészítő hiteleket. Jelenleg is folyamatban vannak egyeztetések a hitelfeltételek további módosítására, rugalmasabbá tételére vonatkozóan.

 

 

Hogyan is állnak a Széchenyi Kártya Program főbb összesített számai?

A Program termékeit mára több mint 333 ezer vállalkozó igényelte, az átadott kártyák száma több mint 250 ezer, a kihelyezett hitelösszeg pedig közel 1770 milliárd forint.

 

Minek köszönheti a sikerét a Széchenyi Kártya Program?

Véleményünk szerint a siker annak tudható be, hogy a Program megfelelő választ nyújt a vállalkozások igényeire. Egy vállalkozásnak mi kell? Olcsó, gyors, alacsony fedezet-igényű és áttekinthető feltételrendszerű finanszírozási lehetőség. Fejlesztési és beruházási célú hiteleink kamata az állami kamattámogatásnak köszönhetően jelenleg évi nettó 0,0%. A Programban igényelhető hitelek egymásra épülnek és akár egyidejűleg, egyszerre is felhasználhatóak. A Széchenyi Kártya „klasszik” például egy szabadon felhasználható folyószámlahitel, az átmeneti pénzügyi gondok megoldására szolgál. A Széchenyi Forgóeszközhitel akár 3 éves futamideje miatt kifejezetten alapanyagok, árukészletek finanszírozását teszi lehetővé, a Széchenyi Beruházási Hitel pedig akár 50 millió forint összegben segíti a vállalkozások fejlesztéseit, beszerzéseit, jelenleg 0,0 %-os nettó évi kamattal.

 

Milyen lehetőséget kínál a Széchenyi Kártya Program az agráriumnak?

A Széchenyi Kártya Programon belül elkülönült feltételrendszerrel működik az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció, amelynek keretében akár 3 éves futamidejű folyószámlahitelt is igényelhetnek a szektor vállalkozásai 4 %-os kamattámogatás mellett. Ágazati szempontból úgy gondolom, hogy az agrárium az egyik nagyon komoly kitörési pontja az országnak, ezért is örvendetes, hogy az illetékes szaktárca az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében többlettámogatást nyújt a különböző vis maior eseményt elszenvedett vállalkozók számára. Egyaránt nagyon keresett, kedvelt és sikeres konstrukcióknak bizonyultak mind a 2015. évben a jégkárt, mind a 2016 júliusában a fagykár miatt kárt szenvedett kedvezőtlen piaci helyzetben lévő vállalkozások részére bevezetett Agrár Széchenyi Kártya hitelaltípusok. A teljes, azaz 100 %-os hiteldíj-támogatást biztosító finanszírozás lehetőség a tej- és sertés ágazatokban tevékenykedő vállalkozások számára is elérhető, az átmeneti támogatású ASZK kérelmek benyújtására 2017. június 30-ig van lehetőség.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2