Az ESG jogszabályok idővonala 2024-ben

 

Olvasási idő: 5 perc

Év elején az ember átgondolja, melyek azok a jelentősebb események, amelyek a múlt évben történtek. Ez segítséget ad, hogy lássuk az esetleges elmaradásainkat, és így felkészüljünk a 2025-ös évre.

 

Az ESG törvénnyel kapcsolatos jogszabályok tekintetében is sok változás történt a 2024-es évben, több új SZTFH (Szabályozott Tevékenységek Hivatala) rendelet jelent meg. A megjelent új rendeletek az ESG törvényhez igazodva, logikus rendben felépítve szabályozzák az ESG tanácsadók, minősítők, szoftverek nyilvántartását, az ESG beszámolók formai követelményeit. Röviden összefoglaljuk, melyek voltak ezek a rendeletek.

februar12023. 12.22-én (Magyar Közlöny 184. szám) jelent meg a 2023. évi CVIII. törvény, a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról (röviden ESG törvény).

Hatálybalépés: 53. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2024. január 1-jén lép hatályba. (2) A 45. § és a 46. § az e törvény kihirdetését követő 16. napon lép hatályba. (3) A 102. § 2024. július 1-jén lép hatályba. (4) A 72. § és a 76. § (1) bekezdése 2025. január 1-jén lép hatályba. (5) A 26. § (2) bekezdése 2026. január 1-jén lép hatályba.

A törvény megjelenésével az Országgyűlés az SZTFH-t jelölte ki ESG hatóságnak, a hatóság felel az adatszolgáltatásra kötelezettek hatósági ellenőrzéséért, nyilvántartással, akkreditálással és szabályozással az ESG törvény szerinti felügyeletért, az ESG törvény szerinti elektronikus felületek működtetéséért, továbbá az ESG törvényben meghatározott egyéb tevékenységekért. (Forrás: https://sztfh.hu/tevekenysegek/esg-hatosagi-tevekenyseg).

Az ESG törvény hatályba lépésével a szakemberek már tudták, hogy a törvény megjelenéséhez kapcsolódva sok végrehajtási rendelet is meg fog jelenni, amelyek szabályozzák és keretbe foglalják az ESG tanácsadói szakértői szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységeket és az ESG jelentés formai és tartalmi követelményeit. További szabályozások megjelenése a 2025-ös évben is várható.

piktogram5/2024. (VI. 14.) SZTFH rendelet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága  fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségekkel összefüggő egyes nyilvántartási és akkreditálási feladataihoz kapcsolódó eljárásainak igazgatási szolgáltatási díjairól.

Megjelenés 2024.06.14. (Magyar Közlöny, 64. szám)

Hatálybalépés: 5 § a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba (2024.07.15.).

Fontosabb rendelkezései:

Az ESG tanácsadó akkreditálására vagy akkreditált státuszának megújítására irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke 130.000 Ft. (2)

Az ESG minősítőnek az ESG törvény 43. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételére irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke 100.000 Ft.

piktogram11/2024. (VIII. 8.) SZTFH rendelet az ESG tanácsadóként történő akkreditálás eljárási szabályairól és az ESG tanácsadók nyilvántartásáról

Megjelenés 2024.08.08. (Magyar Közlöny, 80. szám)

Hatálybalépés: 16. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2024. augusztus 12-én lép hatályba. (2) A 3. § (5) bekezdés b) pontja 2025. június 30-án lép hatályba.

Fontosabb rendelkezései:

ESG tanácsadó akkreditálása: Az ESG tanácsadó akkreditálására irányuló eljárás (a továbbiakban: akkreditálási eljárás) kérelemre indul, amelyet a kérelmező a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (a továbbiakban: Hatóság) által e célra rendszeresített űrlapon nyújt be a Hatósághoz.

  • természetes személy
  • jogi személy

piktogram12/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelet az ESG beszámolók, az ESG minősítők és az ESG szoftverek nyilvántartásáról

Megjelenés 2024.08.08. (Magyar Közlöny, 80. szám)

Hatálybalépés: 11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba (2024.08.11.) (2) Az 1. és a 2. alcím, valamint a 14. § 2024. szeptember 16-án lép hatályba.

Fontosabb rendelkezései:

  1. Az ESG beszámolók nyilvántartása
  2. Az ESG minősítők nyilvántartása
  3. ESG szoftverek nyilvántartása

piktogram13/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelet a vállalkozások fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségei teljesítésének részletszabályairól

Megjelenés 2024.08.15. (Magyar Közlöny, 81. szám)

Hatálybalépés: A kihirdetését követő nap (2024.08.16.)

Fontosabb rendelkezései:

Meghatározza a vállalkozások fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségei teljesítésének szabályait. Előírja az ESG beszámoló minimumkövetelményeit, tartalmi és formai követelményeit, közzétételének szabályait, valamint az adatszolgáltatás engedélyezése iránti eljárást.

Mellékletei:

  1. melléklet a 13/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelethez-Az ESG beszámoló mellékletét képező kérdőív (510 db sor!!)
  2. melléklet – Adatlap a 4. § (10) bekezdése szerinti kérdőív kitöltéséhez
  3. melléklet a 13/2024. (VIII. 15.) SZTFH rendelethez
    Az ESG beszámoló kötelező tartalmi elemei
    Az ESG beszámoló formai követelményei
  4. melléklet – Adatlap az ESG beszámoló mellékletét képező kérdőív kitöltéséhez

februar2Látható, hogy a rendeletek kötelezettséget rónak nemcsak a vállalatokra, hanem a fenntarthatósággal és ESG-vel már több éve vagy akár több tíz éve foglalkozó szakértőkre is, akiknek most egy új előíráshoz igazodva jelentkezniük kell ESG tanácsadói, minősítői nyilvántartásba vételre. A folyamat elkezdődött, és az SZTFH honlapon megtalálható nyilvántartásban egyre több tanácsadó és minősítő neve szerepel.

https://sztfh.hu/nyilvantartasok/esg-tanacsadok-nyilvantartasa/
https://sztfh.hu/nyilvantartasok/esg-minositok-nyilvantartasa/
https://sztfh.hu/nyilvantartasok/esg-szoftverek-nyilvantartasa/

Az egyre bővülő nyilvántartás lehetőséget jelent a vállalatok számára, hogy az ESG jelentéstétellel kapcsolatban megfelelő szakértői segítséget tudjanak igénybe venni, hogy végül a vállalat ESG kérdőíve összeállhasson, és eleget tudjanak tenni jogszabályi kötelezettségeiknek.

(Források: https://njt.hu, https://sztfh.hu, Képek forrása: pixabay.com)



 

Készítette:
Holczerné Gáspár Mónika, Tan Attila
ESG Tanácsadó Szolgáltató Kft.


demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

March 2025
M T W T F S S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2