Európai Fenntarthatósági hét

2023. szeptember 16. és október 8. között idén is megrendezésre kerül az Európai Fenntarthatósági Hét.

Az eseménysorozat célja, hogy összefogja a fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezeteket, programokat és kezdeményezéseket, és az adott időszakban minél több rendezvény szerveződjön a fenntarthatóság jegyében.

MOHU Zrt. és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos tájékoztató rendezvénye

Az MKIK a MOHU Zrt-vel közösen ismét online tájékoztató rendezvényt szervez a hulladékbirtokosoknak a kötelező regisztrációról, illetve a Kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszerről.

Időpont: 2023. augusztus 17. (csütörtök), 15 óra.

Fata László előadása az ország- és vármegyebérletről - online előadás, 2023.07.27.

2023. május 1-jétől új díjtermék – vármegye- és országbérlet – került bevezetésre a közösségi közlekedésben. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jelzése szerint számos munkavállalói panasz érkezett, hogy az új vármegye- és országbérletekkel kapcsolatosan, a 39./2010 (II.26.) kormányrendeletben foglaltak ellenére a munkáltatók a munkavállalók munkába járását szolgáló teljes árú, utazási kedvezménnyel megváltott, illetve üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérleteik vagy menetjegyeik árát nem számolják el és a munkavállalók költségeit nem térítik vissza.

A munkáltatók segítése érdekében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara már készített egy tájékoztatót az új díjtermékekről, valamint felkérték Fata Lászlót, a Cafeteria TREND magazin alapítóját és szerkesztőjét, hogy tartson előadást a témában.

MKIK MOHU tájékoztató rendezvényről készült videófelvétel

A magyarországi települési szilárdhulladék begyűjtésének és kezelésének új szabálya lép életbe 2023. július 1-jén. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer szerinti kormányhivatali regisztráció határideje május 31-e.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a MOHU Zrt., valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal részvétel szervezett országos online tájékoztatót a gazdálkodó szervezeteknek és a hulladékbirtokosoknak a kötelező regisztrációról, illetve a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszerről.

Ezt tartalmazza az alábbi felvétel: TÁJÉKOZTATÓ MEGTEKINTÉSE

A kiberbiztonság közös érdek és közös felelősség

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2023. májusában egy többállomásos országos rendezvénysorozatot szervez, amely során bemutatja a vállalatokat érintő aktuális kiberbiztonsági fenyegetéseket, valamint a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló új törvényt, amely meghatározza az érintett ágazatokat és vállalkozástípusokat, valamint azokat a követelményeket, amelyeket az érintett vállalatok elektronikus információs rendszerei esetében teljesíteni kell. A sorozat kecskeméti rendezvényére május 17-én került sor. A megjelent cégvezetőket és a vállalati képviselőket Slonszki Attila, a kamara kereskedelmi alelnöke köszöntötte.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2