A Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörének változásai

2024. augusztus 1-jétől változások történtek a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörét illetően.

2024. augusztus 1-jétől Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Magyarország kormányának fogyasztóvédelemért felelős tagja, így a kereskedelem és az azzal szorosan összefüggő fogyasztóvédelem egységes szakmai irányítás alá került. Ez a változás egyidejűleg teszi lehetővé a magyar fogyasztók hatékonyabb védelmét és a mikro-, kis és középvállalkozások támogatását.

Budapest Önkormányzatának új, nemzetközi projektje - Interreg Solar4CE

Elindult Budapest Főváros Önkormányzata vezetésével egy új, nemzetközi projekt, az Interreg Solar4CE.

Az Interreg Solar4CE projekt 2024 nyarától előreláthatólag 2027-ig fog tartani. A projekt célja a napenergia közösségi hasznosításának elősegítése Közép-Kelet Európában. A kezdeményezés keretében Budapest és nemzetközi partnerei azon dolgoznak, hogy feltárják és megoldásokat dolgozzanak ki az energiatermelő-fogyasztók előtt álló jogi és szakpolitikai akadályok leküzdésére. A kiemelt célok közé tartozik a közösségi energiamegosztás előmozdítása, amely a régió energiafüggetlenségéhez és fenntarthatóságához járulhat hozzá.

Együttműködés a KSH és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között

Együttműködési megállapodást írt alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Célja a hazai vállalkozások adatszolgáltatói terheinek csökkentése, a szakmai párbeszéd, valamint a rendelkezésre álló információk hatékony megosztása a vállalkozások felé versenyképességük növelése érdekében.

"Egy kenyéren vagyunk..." – Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program

Vármegyénkben egyedülálló módon minden cégnek lehetősége van 3000 Ft-os búzajegy megvásárlásával támogatni a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programot a Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségén keresztül. A búzajegy programnak köszönhetően azon vállalkozások is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, akik nem termelnek gabonát.

A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program szervezői a Program 14. évébe lépve ma is az egyik legfőbb feladatuknak tekintik a Magyarország egész területéről, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről felajánlott búza összegyűjtését, megőrlését, majd az így előállított „magyar liszt” rászorulók ellátásával foglalkozó egyházi és civil szervezetek, intézmények részére történő adományozását, illetve a búzához és a gyűjtéshez kapcsolódó rendezvények, hagyományőrző események szervezését és koordinálását.

2024. évi európai szemeszter

Az Európai Tanács (továbbiakban: Tanács) 2024. július 16-án jóváhagyta az egyes tagállamok gazdasági, szociális, foglalkoztatási, strukturális és költségvetési politikájára vonatkozó országspecifikus ajánlásokat, mely része a 2024. évi európai szemeszter folyamatának.

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

February 2025
M T W T F S S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Kína–Magyarország Üzleti Fórum
2025.02.11
9:30 - 13:30

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2