KKV Stratégia 2019-2030

Bemutatták az 1000 vállalat bevonásával készített magyar kkv-stratégiát. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyitóelőadásában elmondta: képzésekkel, digitális fejlesztésekkel, adócsökkentésekkel segítik a kis- és középvállalkozások megerősítését, exportbevételük növekedését. Kiemelte: a kormány célja, hogy az új, 2019-2030 közötti időszakra szóló kkv-stratégia elfogadásával a munkavállalók többségét foglalkoztató, stabilan működő kisvállalkozói kört megerősítse.

A miniszter rámutatott: a kkv-k körében erősíteni kell az innovációt, a kutatás-fejlesztési tevékenységet, hogy saját termékeikkel ki tudjanak lépni az exportpiacokra. A 2019-2030-ig szóló kkv stratégia fő célja a gazdaság fejlesztése és a lakosság életminőségének javítása. A stratégia alapján egyszerre fontos egy nemzetközileg sikeres, dinamikus magyar vállalkozói kör kialakítása és a magyar dolgozók többségének megélhetését biztosító, széles kisvállalkozói kör működésének, társadalom-szervező szerepének megerősítése. A tárcavezető kiemelte: fontos, hogy a növekedési potenciállal rendelkező hazai kkv-k bekapcsolódjanak a nemzetközi munkamegosztásba, és ezen keresztül valósítsák meg növekedési céljaikat. A miniszter emlékeztetett: a kkv-k szerepe jelentős a munkahelyteremtésben is, a magyar vállalkozások is hozzájárultak ahhoz, hogy már 833 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A kiscégek fejlődését segítette, hogy a kkv-k adóterhelése jelentősen csökkent, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kkv-k által előállított hozzáadott érték 2010 óta 27 százalékkal emelkedett, exportjuk több mint 45 százalékkal nőtt.
Palkovics László elmondta: 2010 és 2018 között összesen mintegy 5000 milliárd forint kedvezményes hitellel és tőkével segítették a kkv-k finanszírozását, 2017 végén a magyarországi kkv-k 5545 milliárd forint hitel- és tőkejellegű finanszírozási állományának több mint harmada mögött állami kedvezmény volt. A kkv-k jövőbeni fejlődésében az egyik gondot jelenti, hogy a legtöbb családi vállalkozás generációváltás előtt áll, a stratégia ezt a folyamatot is segíteni próbálja - mutatott rá az innovációs és technológiai miniszter.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elmondta: az utóbbi években a magyar gazdaság erőteljes növekedést mutat, a beruházási rátát nézve Magyarország Európa-bajnok, idén a ráta 28,5 százalékot ér el, és ez várhatóan a közeljövőben is fennmarad. Kiemelte: a jegybank növekedési hitelprogramja több ezer kiscég hitelezését segítette, az idén elindított nhp kötvényprogram is a kkv-k forráshoz jutását támogatja.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kifejtette: az adópolitika fókuszában az adó- és adminisztrációs terhek csökkentése mellett a beruházások ösztönzése, a gazdaság fehérítése, valamint a kkv-k fejlődésének elősegítése áll. A vállalkozásokat nemcsak az segíti, hogy Európában Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, hanem a kkv-kra szabott kedvező adózási módok is. Ezek közül a kisvállalati adót (kiva) emelte ki az államtitkár, amelynek mértéke 2020-tól még tovább csökken. A kormány tervei között szerepel a kiva további megerősítése, hogy az még vonzóbbá váljon a fejlődési potenciállal bíró kis- és közepes vállalatok számára. "Olyan adószerkezet-átalakítást valósítottunk meg, amely révén az adóterhelés csökkenése közel a GDP 2 százalékára tehető" - mondta a PM államtitkára. Hozzátette: a kormány az elmúlt években a gazdaság fehéredéséből fakadó pénzeket adócsökkentésre tudta fordítani. Elmondta: az országban a GDP-arányos adócentralizáció 2017-ben 38,4 százalék volt, egy évvel korábban 39,3 százalékot ért el, míg az Európai Unióban 39,9 százalékról 40,2-re nőtt. Izer Norbert kiemelte: a fekete- és szürkegazdaság méretének további csökkentésével meglesz a tér a további adócsökkentésre. A tervekről szólva elmondta: az adóadminisztráció-csökkentés felér egy további adómérsékléssel, különösen a mikro vállalkozások esetében, ahol ennek költsége átlagosan az árbevétel 2,5 százalékát teszi ki. Izer Norbert jelezte: a terv az, hogy 2021-ben már a NAV készítse el a vállalkozások járulékbevallását, mert minden adat az adóhivatal rendelkezésére állhat. Ennek keretében az a terv, hogy 2021-re bérszámfejtő programok álljanak az adózók rendelkezésére, akár ingyen is, mint az online számlázó programok esetében, ezzel automatikusan teljesíti az adatszolgáltatást a cég. A tervek között szerepel még, hogy 2021-ben az áfa-bevallások többségét is az adóhatóság készítse el.

A most elkészült, 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során - ezt már György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára mondta. Az átfogó célok közül kiemelte a működő vállalkozások zöld és high-tech megújulásának támogatását, az adminisztrációs terhek ésszerű keretek közé csökkentését, valamint a kiválóan teljesítő vállalkozások elismerését. György László felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-2020-ban több mint 175 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésére, ebből 98,4 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 76,7 milliárd visszatérítendő forrás. Emellett 2020-ban további 26,3 milliárd forint lesz elérhető technológiafejlesztésre és tudásátadásra. György László, a stratégia kiemelt céljainak megvalósulását támogató zászlóshajó projektek és további intézkedések között említette a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtését, ezen belül a kisvállalkozások számára létrehozott adónemek további erősítését, az egyéni vállalkozók adóbevallásának egyszerűsítését, a folyamatos adminisztrációs tehercsökkentést és a Doing Business akciótervet. A kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeinek fejlesztésénél kiemelte a vállalkozói portál létrehozását, ami információkkal és ingyenesen elérhető anyagokkal segíti majd a vállalkozásokat.
A kkv-k fejlődési képességének, innovációs és digitális teljesítményének erősítésénél az államtitkár kitért a Magyar multi programra, amelynek keretében több mint 14 milliárd forint fejlesztési forrás áll a résztvevő cégek rendelkezésére. Említette a Modern mintaüzem programot, valamint a technológiai megújulást segítő programokat és a hátrányos térségeket célzó támogatásokat.
A szükséges tudás megszerzésének, a vállalkozói kultúra erősítésének területén György László a szakképzés és a felnőttképzés megújítását, pályakövetési rendszer és munkaerőpiaci előrejelző rendszer kialakítását, valamint a vállalati életszakaszhoz igazodó mentorálást, tudásátadást, tanácsadást említette.
A kkv-k finanszírozáshoz jutásának ösztönzését szolgálja majd egyebek mellett a Magyar tőkealap program kidolgozása és elindítása, továbbá a kkv-kat támogató tőkealapok rendszerének áttekintése és megerősítése, a támogatott kkv-finanszírozás koordinációs mechanizmusának létrehozása, valamint a kkv-finanszírozási alstratégia elkészítése.
Az államtitkár ezek mellett kiemelte a kkv-k külpiacra lépését segítő programot, valamint a vállalkozások generációváltását segítő tanácsadási és mentorálási szolgáltatások fejlesztését.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában hangsúlyozta, az új kkv-stratégia kialakítása nem íróasztal mellett, hanem a vállalkozásokkal együttműködve történt, ezért a program életszerű lesz. Az MKIK elnöke kiemelte, hogy a magyar gazdaság a beruházás-vezérelt szakaszból az innováció-vezérelt szakasz felé tart, az átállás támogatásának kell lennie a következő évek fő mozgatórugójának a gazdaságpolitikában. Parragh László szerint különösen fontos, hogy a kkv-szektor szereplői nagyobb arányban ismerjék fel a digitalizáció és az innováció jelentőségét.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

October 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2