Egyetem nélkül nincs jövő! A kecskeméti ipar számol a Neumann-nal!

Kecskemét, 2025. 07. 31. – Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének közleménye a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatói létszámának növekedéséről.

A júliusban megjelent felsőoktatási ponthatárok alapján a kecskeméti intézmény idén is tartani tudta rekordmértékű hallgatói létszámnövekedését.

Egy intézmény nemcsak érték, hanem befektetési szempont is. Egy város ereje nem csupán közútjaiban, épületeiben vagy ipari számaiban mérhető, hanem abban is megmutatkozik, hogy képes-e hosszú távon gondolkodni, képes-e közösséget építeni a tudás köré. Kecskemét az egyeteme által pontosan ilyen város!

Több, mint a híres halászlé. Korszaknyitó gazdasági fejlesztések jöhetnek Baján

Baja gazdasági szerepe jóval túlmutat a város határain – logisztikai elhelyezkedése, ipari hagyományai és kulturális értékei miatt a vármegye egyik fontos pillérének számít. Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a helyi sikeres cégek vezetői szerint a térség erős alapokkal rendelkezik, és jelentős potenciált rejt a jövőre nézve is.

Tájékoztatás a minősített ajánlattevői jegyzékről

A közbeszerzési irányelvek szerint a tagállamok hivatalos jegyzékeket készíthetnek vagy tarthatnak fenn a közbeszerzésekben elismert szerződő felekről, szállítókról és szolgáltatókról. A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 187. § (2) bekezdés aa) pontja alapján vezeti a minősített ajánlattevők jegyzékét, tanúsítva, hogy a jegyzéken szereplő gazdasági szereplők igazoltan nem állnak kizáró ok hatálya alatt, és megfelelnek az előírt pénzügyi-gazdasági továbbá műszaki-szakmai alkalmassági feltételeknek.

Gépjárművek műszaki vizsgáztatásának problémája

Magyar Közlöny 2025. évi 77. számában megjelent az építési és közlekedési miniszter 18/2025. (VI. 26.) ÉKM rendelete a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet, valamint a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról.

A rendelet 2025.július 1-től lépett életbe.

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

2025. július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát. Ettől a dátumtól az MVM társaságai is csak e-számlát állítanak ki ennek az ügyfélkörnek. Az MVM arra kéri érintett ügyfeleit, hogy saját érdekükben mielőbb adják meg e-számla fogadásra alkalmas e-mail-címüket, ezzel megfelelve a jogszabályi kötelezettségnek.

MKIK Beszallitoi forum

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

December 2025
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2