A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosítása

A Kormány módosította a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletet.

A módosítás célja, hogy a fogyasztók megalapozottabb vásárlási döntéseket hozhassanak, továbbá ösztönözze a tartósabb és könnyebben javítható termékek iránti keresletet.

Az új rendelkezések egy része 2026. szeptember 27-én lép hatályba, ezért indokolt, hogy az érintett vállalkozások időben áttekintsék termék- és beszállítói információikat, valamint fogyasztótájékoztatási gyakorlataikat.

 
Az MKIK a rendelettervezet előkészítése során olyan észrevételeket fogalmazott meg, amelyek a szabályozás egyértelmű alkalmazhatóságát, a vállalkozások megfelelési terheinek kezelhetőségét, valamint a gyártói és kereskedői felelősség megfelelő elhatárolását szolgálták.

A módosítás főbb elemei:
  1. A gyártói információk rendelkezésre állása
A rendeletmódosítás egyik lényeges eleme, hogy a vállalkozás egyes tájékoztatási kötelezettségei ahhoz kötődnek, hogy a szükséges adatokat a gyártó a vállalkozás rendelkezésére bocsátotta-e.

Ez különösen az alábbi információkat érinti:
  1. a tartósságra vonatkozó kereskedelmi jótállás fennállása és időtartama;
  2. a szoftverfrissítések biztosításának időtartama vagy időpontja;
  3. a javíthatósági pontszám;
  4. a javíthatósággal kapcsolatos egyéb információk.
A vállalkozások számára ezért kiemelt jelentőségűvé válik a gyártóktól és beszállítóktól kapott termékinformációk nyomon követése, rendszerezése és megfelelőségének ellenőrzése.
  1. A tartósságra vonatkozó kereskedelmi jótállás
A rendelet önálló fogalomként határozza meg a „tartósságra vonatkozó kereskedelmi jótállást”. A meghatározás szerint ez a gyártó által a termék tartósságára térítésmentesen vállalt, a 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti jótállás.

Ugyanakkor a módosított rendelet nem tartalmazza teljeskörűen valamennyi kapcsolódó részletszabály, így például a két évet meghaladó időtartamra vonatkozó kifejezett rendelkezést sem.
  1. Javíthatósági információk
A rendelet részletesen szabályozza a javíthatósággal kapcsolatos fogyasztói tájékoztatás tartalmát. Amennyiben a gyártó az ehhez szükséges információkat rendelkezésre bocsátja, a vállalkozásnak tájékoztatást kell adnia többek között:
  1. a javíthatósági pontszámról;
  2. a szükséges pótalkatrészek elérhetőségéről;
  3. pótalkatrészek becsült költségéről;
  4. a pótalkatrészek megrendelés módjáról;
  5. a javítási és karbantartási utasítások rendelkezésre állásáról;
  6. a javítást korlátozó körülményekről.
A távollévők között kötött szerződések – így különösen az online értékesítések – esetében ezen információk közlését a rendelet külön is előírja.
 
4. Harmonizált értesítés és harmonizált címke
 
A módosítás meghatározza a „harmonizált értesítés” és a „harmonizált címke” fogalmát, és előírja azok alkalmazását az érintett fogyasztói tájékoztatási kötelezettségek teljesítése során.
A tartósságra vonatkozó kereskedelmi jótállás fennállásáról a vállalkozásnak harmonizált címke útján, jól látható módon kell tájékoztatni a fogyasztót. A címke egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a fogyasztó a jogszabályon alapuló kellékszavatossági jogok előnyeiben részesül.
 
5. Online és elektronikus értékesítés
 
Elektronikus úton kötött, fizetési kötelezettséget keletkeztető szerződések esetén a vállalkozásnak közvetlenül a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megléte előtt kell felhívnia a fogyasztó figyelmét a rendeletben meghatározott információkra.
 
Ennek keretében arról is tájékoztatást kell adni, ha a gyártó tartósságra vonatkozó kereskedelmi jótállást vállalt és az erről szóló információt a vállalkozás rendelkezésére bocsátotta.
 
Javasolt felkészülési lépések
 
A 2026. szeptember 27-én hatályba lépő rendelkezésekre tekintettel célszerű felhívni a vállalkozások figyelmét az alábbiakra:
  1. A forgalmazott termékkörök áttekintése és az érintett termékek azonosítása.
  2. A gyártóktól és beszállítóktól rendelkezésre álló termékinformációk felülvizsgálata.
  3. Annak ellenőrzése, hogy rendelkezésre állnak-e a tartóssági jótállásra, a szoftverfrissítésekre és a javíthatóságra vonatkozó adatok.
  4. A webshopok, online piacterek és egyéb elektronikus értékesítési felületek terméktájékoztatóinak felülvizsgálata.
  5. A fogyasztói tájékoztatásban alkalmazott dokumentumminták, sablonok és belső folyamatok aktualizálása.
  6. A beszállítókkal folytatott adatátadási gyakorlat lehetőség szerinti dokumentálása.
  7. A harmonizált értesítésre és harmonizált címkére vonatkozó részletszabályok, alkalmazási követelmények folyamatos figyelemmel kísérése.
 
Jelen hír kizárólag általános tájékoztatási célt szolgál, nem minősül jogi, pénzügyi vagy egyéb szakmai tanácsadásnak. A jogszabályok alkalmazása és értelmezése az egyedi ügyek körülményeitől függhet; ezért az MKIK az itt közölt információk teljességéért, pontosságáért, aktualitásáért, valamint az azok alapján hozott döntésekért vagy elmulasztott intézkedésekért felelősséget nem vállal. Egyedi ügyben javasolt megfelelő szakértő vagy jogi tanácsadó bevonása.
 

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

September 2026
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2