{modal}Click here!{/modal}

Társadalmi egyeztetés: Közlekedési ágazatot érintő jogszabálytervezetek

Az Építési és Közlekedési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta Közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló ÉKM rendeletet.

A Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendeletek módosításáról szóló 21/2025. (II. 24.) Korm. rendelet változására tekintettel vált szükségessé a tárgyi miniszteri rendelet – technikai jellegű – módosítása.

Társadalmi egyeztetés: Az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények mód. szóló törvényjavaslat

A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta „Az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények mód. szóló törvényjavaslatot.”

Elindult az eNYUGTA-aloldal

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján elindult az eNYUGTA-aloldal, ahol a hivatal minden fontos információt közzétesz a július 1-jén induló e-pénztárgép-rendszerről.

Az adóhivatal a jogszabályoknak megfelelő működés mellett szigorúan ellenőrzi az e-nyugta kiállításának és nyugtatárba küldésének folyamatát, illetve azt is, hogy semmiképp ne lehessen kijátszani vele az adóügyi előírásokat.

Mezőgazdasági termelők vízszolgáltatási díjak, Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásai, mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer

Tájékoztatjuk, hogy a Magyar Közlöny 2025. évi 47. számbában megjelent a Kormány 1128/2025. (IV. 22.) Korm. határozata a mezőgazdasági termelők mezőgazdasági vízszolgáltatással kapcsolatos 2025. évi terheinek átvállalásáról és a mezőgazdasági vízszolgáltatók vízszolgáltatási díjának központi költségvetésből történő biztosításáról.

Az állam átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjfizetési kötelezettséget a mezőgazdasági termelőktől 2025-ben. A nemzetgazdasági miniszter a felmerülés ütemében gondoskodik majd a kiadások finanszírozásához szükséges többletforrás biztosításáról a 2025. évi központi költségvetésből.

KSH Heti Monitor

A KSH kiemelten fontosnak tartja, hogy a rendszeres és részletes publikációk mellett még naprakészebb információkkal szolgáljon hazánk társadalmi és gazdasági folyamatainak alakulásáról.

A Heti Monitor című ábragyűjtemény heti, havi, negyedéves adatain keresztül bepillanthatunk a legfontosabb területek trendjének alakulásába.

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

May 2025
M T W T F S S
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2