Nők szerepe a vidékfejlesztésben és a gazdaságfejlesztésben a Bács-Kiskun megyei női vállalkozók körében végzett felmérés alapján

 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2018. január 1-je és 2021. március 31-e között EFOP 1.2.9-17-2017 pályázatot valósított meg a „Nő az esély, nő a tét, nő a munka – Nő-Köz-Pont kialakítása és működtetése Bács-Kiskun megyében” című projekt által, amelynek kiemelt célja a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása, a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal és együttműködésekkel, a nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági sztereotípiák lebontása helyi szemléletformáló eszközökkel, kiemelten Baján, Kalocsán, Kiskunhalason és vonzáskörzetükben. A megvalósítás során a kamara képzéseket, workshopokat, jogi és pénzügyi tanácsadást biztosított a megyei munkáltatóknak, gazdálkodó szervezeteknek és azok munkavállalóinak, valamint a Nők szerepe a vidékfejlesztésben és a gazdaságfejlesztésben a Bács-Kiskun megyei női vállalkozók körében végzett felmérés alapján címmel kézikönyvet készített.


A kézikönyv női vezetőkkel és vállalkozónőkkel készített 30 mélyinterjú tapasztalatain és a megyei női vállalkozások gazdasági elemzésén keresztül mutatja be a nők által betölthető szerepeket, lehetőségeket, amellyel hozzájárulnak a vidékfejlesztéshez, gazdaságfejlesztéshez helyi szinten és nemzetgazdasági szinten egyaránt. A bemutatott jó gyakorlatok követendő példaként állhatnak mindenki előtt. A kézikönyv ajánlásokat is tartalmaz, amelyből érdemes kiemelni a női vállalkozásokra irányuló speciális programokra való igényt, valamint a női vállalkozások szerepvállalásának, megerősítésének egyik lehetséges módját: a helyi fejlesztéspolitikai döntések meghozatalába való bevonásukat, hiszen ők azok, akik a lakosság több mint a felét alkotó nők igényeit, szükségleteit definiálni tudják.

A kiadvány egyedi a témák és a kimutatások vonatkozásában.


Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2