Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási keretének emelése

A Magyar Közlöny 2024. évi 40. számában megjelent a Kormány 1084/2024. (IV. 3.) Korm. határozata a Széchenyi Kártya Program keretében adható támogatások nyújtására vállalható kötelezettségek felső korlátjáról szóló 1260/2023. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról, mely alapján 300 milliárd forinttal kerül megemelésre a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási kerete. A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára.

Kibővül a Széchenyi Kártya Program

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar kkv-k további megerősítése érdekében a Széchenyi Kártya Program MAX Plusz újabb kibővítéséről döntött.

4 intézkedésről született határozat, amelyek januártól kerülnek meghirdetésre, érdemi és jelentős segítséget nyújtva a vállalkozásoknak stabilitásuk megőrzéséhez, versenyképességük megerősítéséhez és teljesítményük növeléséhez.

2024-ben is rendkívül kedvező kamattal lesz elérhető a Széchényi Kártya a kkv-knak

2024-ben a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a Széchenyi Kártya Program termékei továbbra is változatlan, rendkívül kedvező feltételek mellett lesznek elérhetők a kkv-k számára.

5%-os kamat mellett mostantól elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárium vállalkozóinak támogatása a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. közös missziója. Az ágazatban uralkodó gazdasági nehézségek enyhítésére a Kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött. A Kormány és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének eredményeként az új, kifejezetten az agrárszektor vállalkozóinak támogatását és az általuk fizetendő kamatterhek jelentős enyhítését célzó folyószámlahitel rekordidő alatt került bevezetésre – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

2023. augusztus 1. – Duplázás a Széchenyi Kártya Programban

Mától 1 milliárd Ft összegre emelkedik a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek felső határa, és duplájára, 400 millió forintra emelkedik a lízíngkonstrukció keretösszege is.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2