Hatmilliárdos pályázat technológiaváltásra

Hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását, jövőre pedig a Vidékfejlesztési Operatív Programban 750 milliárd forintot irányoznak elő élelmiszeripari fejlesztésre.

Pályázati lehetőség a nemzetközi kutatási és innovációs projektekbe

Az NKFIH célzott finanszírozással, valamint szakértői szolgáltatásokkal is segíti a magyar kutatókat, kutatóintézményeket és innovatív vállalkozásokat, hogy egyre intenzívebben bekapcsolódhassanak a nemzetközi együttműködésekbe.
Idén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) összesen 6,1 milliárd forint hazai forrás biztosítja az olyan pályázatok támogatását, amelyek magyar szereplők nemzetközi projektekbe való bekapcsolódását célozzák.

Startup Factory program

Elindult a Startup Factory program, mely keretében a kormány mintegy ötmilliárd forintos keretösszeggel nyújt támogatást olyan inkubátoroknak, akik mentorálassal és tőkebefektetéssel is segítik az induló magyar startupokat.
Az inkubátor program olyan vállalkozásoknak szól, amelyek érdekeltek innovatív technológiákra alapuló korai fázisú startup cégek befektetéssel és széleskörű szakmai, üzleti tudásátadással történő fejlesztésében, a startupok új technológiákra alapuló termékeinek piacra vitelében, és a szükséges további finanszírozás megszerzésében.

A Forrástérkép segítségével gyorsan és egyszerűen megtudhatja, hogy céges és pénzügyi adatai alapján a céljaihoz mely támogatott finanszírozási eszközöket tudja igénybe venni.
Az alkalmazás csupán néhány adat megadásával egy forráslistát állít össze, amely minden feltételt figyelembe véve megmutatja, hogy melyik finanszírozási forrást javasolja a vállalkozása számára, valamint azt, hogy ezekhez mely kritériumok teljesülnek. A Forrástérkép így egy átfogó, személyre szabott képet biztosít tervezett projektjének finanszírozási lehetőségeiről.
A Forrástérképpel integráltan működő fogalomtár segítségével megtalálhatja vállalkozással, gazdasággal, pályázatokkal, és egyéb, a Forrástérképen fellelhető tartalmak közérthető magyarázatát.
A Forrástérkép díjmentesen érhető el a VALI.HU oldalon.

TOP Plusz Monitoring Bizottság felhívások ütemezését tartalmazó dokumentumok

A TOP Plusz Monitoring Bizottság felhívások ütemezését tartalmazó dokumentum elérhető az új honlapon az alábbi linken: https://www.palyazat.gov.hu/informacio/eves-fejlesztesi-keretek.

A mellékletként csatolt táblázatban talál egy összesítőt, amely felhívásonként, szakaszonként, megyei bontásban tartalmazza nem csak a meghirdetés idejét, hanem a jelenleg érvényes benyújtási határidőket is. Ennek segítségével könnyebben áttekinthető, hogy mely felhívásokra tudnak jelenleg pályázatot benyújtani a kedvezményezettek, melyek várhatók, hogy a jövőben (újra) megnyílnak és melyek azok, ahol a keretet már lekötötték a támogatási döntések.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2