Kamaránk 2002-ben vállalkozott először arra, hogy a megye gazdaságát számottevően meghatározó szereplők és folyamatok elemzését elkészíti, kiadványba szerkeszti. Néhány év kihagyása, valamint hivatalok szerkezetváltása sem szakította meg ezt a sokak által ismert és elismert hagyományt.

Idén is megjelent a Kalocsai Paprika Napokhoz fűződő „Paprikás ételek bográcsban” című kiadvány a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában.
A már tizennyolcadik kiadást megérő, háromnyelvű szakácskönyvben a paprikaünnepen a legjobb csapatok által elkészített, legfinomabb ételek receptjei találhatók, fényképekkel illusztrálva.

Eltelt egy négy éves kamarai ciklus. Az elvégzett munkát rövid összefoglaló kértünk Gaál Józseftől a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.

A négy évvel ezelőtti kiadványunk beköszöntőjében azt írtam, hogy az elmúlt ciklus a gazdasági válság időszakával esett egybe. A 2012-16 -os évekről az ellenkező mondható el. Ez a fejlődés korszaka volt. A kamarai javaslatoknak is meghatározó szerepe volt abban, hogy az ország kiegyensúlyozott fejlődési pályára állt, a GDP átlag felett növekszik, az államadósság csökken. Ezzel párhuzamosan az infláció és a banki kamatok pedig történelmi mélypontra esett.

Facebook

 

2013. július 1-én elindult a Kamara hivatalos facebook oldala. Kövessen minket a vállalkozásokat érintő, rendszeresen frissülő információkért. Facebook oldalunkon tájékozódhat továbbá szolgáltatásainkról és kamarai rendezvényekről is. Oldalunk címe: www.facebook.com/bkmkik

 FB

 

Rendezvénynaptár

October 2023
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2