Megjelent a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Ablak című 4 oldalas gazdasági melléklete a Petőfi Népe napilapban. Sajtótermékünk pdf formátumban a mellékletben olvasható.
Megjelent a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Ablak című 4 oldalas gazdasági melléklete a Petőfi Népe napilapban. Sajtótermékünk pdf formátumban a mellékletben olvasható.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara fenntarthatósági szakemberképzést indít minden olyan, a környezetét és szakmáját tudatosan építő vállalkozónak, aki a már érzékelt klímaváltozást figyelembe véve tervezi végezni tevékenységét, jövőbeni fejlesztéseit és beruházásait.
A szakmai feladatok mellett a társadalmi felelősségvállalás is fontos a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara életében. Ezt igazolta az idén januárban megrendezett farsangi estély, az Üzleti élet jótékonysági bálja. A köztestület törekvése – a korábbi báli alkalmakhoz hasonlóan – olyan egyesületek, szervezetek támogatása, amelyek kiemelt szerepet töltenek be a tehetséges, illetve rászoruló gyermekek, fiatalok testi, lelki, szellemi fejlődésében. A vármegyei vállalkozások támogatásával megvalósult jótékonysági cél eredményeképpen a képzőművészeti aukcióból, a tombolából és a támogatásokból befolyó összeget az Élethinta Közhasznú Alapítvány, valamint az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa kecskeméti központjának javára ajánlotta fel a kamara. A sajtónyilvános átadásra 2024. február 23-án került sor a kamara székházában.
A Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács (továbbiakban: a Tanács) 2024. február 20-ai ülésén 18 logisztikai park cím mellett, 3 új vidéki ipari park létrehozásáról és további 4 ipari park területbővítéséről döntött.
A logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, hiszen közel 2.500 vállalat tevékenykedik ezen a területen, a szektorban 300 ezren dolgoznak ezáltal körülbelül 100 ezer családnak ad ma megélhetést. A jogszabályok alapján további 39 logisztikai központ jogosult a logisztikai park cím viselésére, így a magyarországi hivatalos logisztikai parkok száma 57-re nő.
2025-től bevezetésre kerül a kötelező elektronikus számlázás, mely a villamosenergia és a földgáz szektort fogja érinteni. Az általános bevezetéséről jelenleg még az Európai Bizottság ViDA (VAT in digital age) javaslatcsomagja kapcsán aktív vita folyik, azonban Magyarországon a kötelező elektronikus számlázást elsőként két kormányrendelet fogja szektorspecifikusan bevezetni. A 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 2025. január 1-jén hatályba lépő módosítása írja elő a kötelező elektronikus számlázási kötelezettséget a szolgáltatók oldalán.