A 21. századi globális gazdaságban az innováció sebessége alapvető fontosságú a piaci pozíció megszerzéséhez és fenntartásához. Ezzel összhangban a kis- és középvállalkozásoknak több hozzáadott értéket kell teremteni, nagyobb kapacitással, megnövekedett kompetenciákkal képessé kell válniuk a hatékonyabb működésre.
A felkészítés érdekében a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére két napos műhelymunka vette kezdetét 2019. november 18-án, Kecskeméten. Az eseményen a hazai vendéglátókon túl a visegrádi országok képviseletében Csehország, Lengyelország és Szlovákia küldöttei vesznek részt, de megfigyelőként jelen vannak szerbiai vendégek is. A visegrádi négyek országaiból érkezők kamarai szakemberek, egyetemi kutatók, illetve az autóipar szakmai szervezeteinek képviselői. A találkozót Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg.

A modern világban a változás üteme egyre gyorsabb és gyorsabb. Sok kkv nem képes lépést tartani ezzel a változással. Bár folyamatosan próbálnak felzárkózni, az eredmény mégis az, hogy csökken a versenyképességük és kevésbé tudnak megbízásokat elnyerni áruk gyártására és szolgáltatások nyújtására. Könnyen kiszorulhatnak jelenlegi piacukról. Ez a nyereség csökkenéséhez, így a fejlesztésekbe és innovációba való beruházási képesség elvesztéséhez vezethet. Sok kkv számára ez a jövő nem reményteljes.
A jelen helyzetelemzésből adódó kérdések megválaszolására hivatott a kecskeméti műhelymunka. A szakmai rendezvény fő célja, hogy a régió országai, azaz a visegrádi négyek érdekelt felei strukturált workshopokon keresztül megvitassák a gépjármű-ellátási láncok legfontosabb kihívásait, ajánlásokat dolgozzanak ki a 21. századi vállalkozások számára alkalmas támogatási kezdeményezések kidolgozására. A hosszú távú cél pedig az, hogy az ellátási láncban működő kkv-k közötti költségvezérelt, felülről lefelé irányuló ellátási lánc struktúrából a hatékony hálózatépítés és együttműködés kialakítása révén új üzleti szemlélet alakuljon ki az értékhálózatok, azaz az értékteremtő hálózatok felé haladva.

A kétnapos rendezvény témájával és tervezett struktúrájával elnyerte a Visegrádi Alap támogatását. Az esemény hivatalos honlapja tartalmazza a résztvevők adatait, az esemény menetét és később az eredményeit is.
A honlap címe: http://www.v4vn.net

DSC_0186-kicsi.jpg DSC_0187-kicsi.jpg DSC_0192-kicsi.jpg

DSC_0196-kicsi.jpg DSC_0199-kicsi.jpg DSC_0205-kicsi.jpg

DSC_0209-kicsi.jpg DSC_0213-kicsi.jpg DSC_0214-kicsi.jpg

DSC_0216-kicsi.jpg DSC_0220-kicsi.jpg DSC_0224-kicsi.jpg

DSC_0226-kicsi.jpg DSC_0233-kicsi.jpg DSC_0238-kicsi.jpg

DSC_0239-kicsi.jpg DSC_0241-kicsi.jpg DSC_0244-kicsi.jpg

DSC_0245-kicsi.jpg DSC_0247-kicsi.jpg DSC_0248-kicsi.jpg

DSC_0250-kicsi.jpg DSC_0251-kicsi.jpg DSC_0253-kicsi.jpg