Külpiaci terjeszkedés – a vállalkozások versenyképességének erősítése

Napjainkban egyre inkább a nemzetközi piacokon való megjelenésen és a stabil partnerkapcsolatokon alapul a vállalkozások versenyképességének erősítése. Éppen ezért volt aktuális az a szakmai rendezvény április 8-án a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában, amely a köztestület és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közös szervezésében, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség együttműködésével valósult meg.

Az előadások két kiemelt területre fókuszáltak. A külpiacra lépés lehetőségeire és az exporttevékenységet támogató eszközökre, valamint a befektetésösztönzés aktuális stratégiai irányaira és a beszállítói együttműködésekbe való bekapcsolódás lehetőségeire. A cél a vármegyei vállalkozások exporttevékenységének segítése volt.

Elsőként Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott köszöntőt, majd Bihari Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója nyitotta meg a rendezvényt.

Határokon túl: hogyan legyünk sikeresek külföldön? A kérdésre Dr. Artner Gábor Pétertől, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettesétől adta meg a választ előadásában.

A folytatásban a befektetésösztönzés stratégiai irányai és a beszállítói együttműködési lehetőségek kerültek középpontba. Almási Martina, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezető szakértője, valamint Kecskés Bálint, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség szenior tanácsadója osztották meg a hasznos információkat az érdeklődő vállalkozásvezetőkkel.

A program során résztvevők gyakorlati szempontok mentén átfogó képet kaptak a külpiaci megjelenésről, a partnerkapcsolatok tudatos építéséről, valamint az üzleti lehetőségek bővítésének eszközeiről. A rendezvény networking zárta.


Sajtómegjelenés:
baon.hu
hírös.hu
keol.hu


DSC04902.jpg DSC04903.jpg DSC04909.jpg

DSC04919.jpg DSC04921.jpg DSC04924.jpg

DSC04929.jpg DSC04930.jpg DSC04932.jpg

DSC04935.jpg DSC04940.jpg DSC04942.jpg

DSC04961.jpg DSC04964.jpg DSC04967.jpg

DSC04969.jpg DSC04975.jpg DSC04976.jpg

DSC04986.jpg DSC04988.jpg DSC04989.jpg

DSC04992.jpg DSC05001.jpg DSC05008.jpg

DSC05017.jpg DSC05020.jpg DSC05029.jpg

DSC05033.jpg DSC05042.jpg DSC05043.jpg

DSC05047.jpg DSC05048.jpg DSC05056.jpg

DSC05069.jpg DSC05071.jpg DSC05074.jpg

DSC05078.jpg DSC05082.jpg DSC05088.jpg

DSC05089.jpg DSC05098.jpg