A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése és munkatársai fájdalommal vették tudomásul, hogy a Mester, Kiss András október 27-én örök nyugovóra tért. November 8-ig tekinthető meg élete utolsó kiállítása a köztestület székházában.
Kiss András EFIAP, a FIAP kiváló művésze, aranydiplomás művész, aranykoszorús mester, az Ipar Kiváló Mestere volt. 2019. október 16-án, 89. születésnapján nyílt meg élete egyetlen olyan fotókiállítása, ahol virágképeit mutatta meg közönségének Az ember virága címmel, s amely az ünnepelt ajándéka volt.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett tárlatot Gaál József, a kamara elnöke nyitotta meg a köztestület székházának új, földszinti kiállítóterében, felelevenítve a Mester élettörténetének legfőbb állomásait.
Kiss András 15 évesen vette meg első fényképezőgépét egy szovjet katonától egy üveg pálinkáért. Ekkor még nem gondolta, hogy valaha is fényképész lesz. Amikor elkezdte a gépet használni, felkereste Jászkarajenőn Pesti László fényképészt, hogy megtanulja tőle a képkidolgozást. 13 km-t gyalogolt otthonról, hogy tanuljon a mestertől, aki remek pedagógus is volt, nemcsak kiváló fényképész. Az ott töltött idő alatt érezte meg, hogy neki a fényképezőgép mögött van és lesz a helye. Pesti László mellett az első feladata az igazolványképek kidolgozása volt. Később elvégezte a tisztiiskolát és Kiskunhalasra került. Mesterlövész századparancsnok lett. Visszakerült Pécsre, ahol a tisztiiskola újságjának fotóriportereként dolgozott. Hadnagyi rendfokozattal szerelt le, majd véglegesen elkötelezte magát a fotózás mellett. 1957. január 8-án váltotta ki iparengedélyét. Akkor Kunszentmártonban élt. A ’60-as években költözött családjával Nagykőrösre. Az ott töltött 25 év alatt híre ment tehetségének. A kecskeméti fotográfusok is ismerték, elismerték őt. 1985-től lett végleges otthona a hírös város. A Kápolna utcai Kiss Fotó üzletben működik 10 éve, mindmáig egyedüliként az országban egy galéria, amely főként a fiatalok bemutatkozását segíti.
Kiss András szerette városát, Kecskemétet, és úgy érezte, hogy az itteniektől mindent megkapott.
A portréfényképezésben kiteljesedő Mester egész családja a támogatója volt hivatásában és művészetében. Felesége, Erzsébet asszony a fotóstúdióban és a művészi pályán is mindig igazi társként segítette. Élete legnagyobb büszkeségének tartotta a két fiát: Endrét és Zsoltot. Hamar megtanította őket a fotózásra, tudván, hogy ezzel a művészetek iránti érzékenységük is fejlődik. Unokáival is sokat dolgozott együtt, vitte őket fotótúrákra, ráirányítva figyelmüket a szüntelen tovahaladó időre.
A köztiszteletben álló fotográfus és művész szerint a megmaradás záloga a szakma szeretete és a kiszámíthatóság. A mesternek fontos volt ugyanis, hogy amihez hozzáfog, azt végig is tudja csinálni.
A technika átalakulásáról így vélekedett Kiss András:
Kezdetben petróleumlámpa mellett laboráltak, ma már lézerfénnyel dolgoznak a fotósok. A digitális világ azonban sok esetben leértékeli a fotóművészetet. Fogékonynak kell lenni az újításokra, ám az embert, aki a gép mögött áll, semmivel sem lehet pótolni!
Sokrétű a fényképezés: van a portré, a családi fotó, a dokumentáció. Egy ágát kell kiválasztani, amiben örömét leli az ember. Azt kell tovább vinni lelkiismeretes munkával és odaadó alázattal, a tudást pedig kötelesség átadni – vallotta Kiss András.
Verseket is írt a Mester. Közülük az egyik akár mottója is lehet csodálatra méltó pályájának:
„Az én hazámnak ajánlom szolgálatom,
Fotózáshoz a teremtő fényt használom.
Fény nélkül nincs élet, munka, se hatalom;
Örülök én, hogy fény kísér az utamon.”
Kiss András életrajza a mellékletben olvasható.
Nekrológok a hírportálokon:
baon.hu
hiros.hu
keol.hu
 Kiss András önéletrajza.doc |