Így spórolható meg az adóbírság fele

Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.

Lassan két éve, hogy az adózók automatikusan – külön kérelem nélkül – mentesülhetnek a kiszabott adóbírság 50 százalékától, ha a megállapított adókülönbözetet a határozatban rögzített határidőig megfizetik, és az elsőfokú határozat elleni fellebbezési jogukról lemondanak.

2018-ban csaknem 1300 esetben, idén az első három negyedévben pedig már 900-nál is több ügyben történt automatikus törlés. Ezeknek az adózóknak az adóbírság-kedvezmény miatt 2018-ban 881 millió forintot, 2019-ben pedig 521 millió forintot nem kellett megfizetniük.

Az eljárás az adózóknál kedvezményt, a költségvetésnek pedig plusz bevételt jelent. Az önkéntes teljesítésekből ugyanis 2019-ben 3 milliárd, 2018-ban 8 milliárd forint költségvetési bevétel származott.
A feltételes adóbírság-kedvezmény igénybevételéhez kapcsolódó formanyomtatványok és a kedvezményről bővebb információ elérhető a NAV honlapján (nav.gov.hu).


Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal