Csák János: Magyarországnak szüksége van a szakképzésben tanulók tehetségére

Magyarországnak szüksége van a szakképzésben tanulók tehetségére, ők lesznek a jövő példaképei és a gazdaság tartóoszlopai - mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, a WorldSkills 2022 szakképzési világverseny magyar csapatának díjátadóján.

 

Csák János hangsúlyozta, hogy a szakképzés az egész világon fontos kérdés, hiszen a fejlődéshez rengeteg jó szakember kell mindenütt. A fiatal magyar szakemberek sikeréhez a képzési rendszer korszerűsítése éppúgy hozzájárult, mint a szülői segítség, valamint a tanárok támogatása, akár a munkaidejükön túl is - tette hozzá. A miniszter Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkárral együtt adta át az elismeréseket a nyerteseknek. Az idei megmérettetésen nyújtott teljesítményéért Magyarországról 17 diák kapott elismerést. A tárcavezető szerint a Worldskills 2022 versenyen elért eredmények azt is bizonyítják, hogy a diákok és a felkészítőik rendelkeznek azzal az alkotókészséggel, ami a sikerhez kell.

Az életben szükségük lesz arra is, hogy megőrizzék a kíváncsiságukat, hiszen problémákat csak ennek birtokában lehet megoldani, és hogy játékossággal álljanak hozzá a kihívásokhoz, hiszen így sokkal könnyebb kockázatot vállalni.

Csák János kiemelte az együttműködés jelentőségét is, ugyanis mind szakmán belül, mind szakmák között ez az eredményesség kulcsa - fogalmazott. Csák János üdvözölte, hogy Magyarország a 46. alkalommal megrendezett WorldSkills ranglistáján a 35. helyről a 12 helyre lépett elő, és a 27 magyar versenyző többsége elismerést szerzett az idei megmérettetésen. A részvétel ugyanakkor nem csak az eredmények miatt fontos, hanem mert a világ más részeiről érkezett szakemberekkel találkozva azt is lehet látni, mit érdemes tőlük elsajátítani, milyen példákat érdemes követniük a fiatal magyar szakembereknek - tette hozzá.

Ezüstérmet a magyar tanulók két szakmában nyertek, víz-gáz- és fűtésszerelésben Offner Márton a Zalaegerszegi SZC Széchenyi István Technikumból, webfejlesztésben Sisák Botond Bendegúz a Berzsenyi Dániel Gimnáziumból.

A kertépítők csapatversenyében Bokor Péter és Hutter Péter, a Kisalföldi ASZC Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai bronzérmet szereztek. 

A kiválósági érmet ápolás és gondozás szakmában az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskolából Pál Blanka, autószerelő szakmában a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumból Ölbei Zsolt László, bútorasztalos szakmában a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból Sajtos Dániel, épületasztalos szakmában a BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző iskolából Nagy Dániel, festő és díszítőfestő szakmában a BMSZC Mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskolából Czimmer Bálint, fodrász szakmában a Soproni SZC Handler Nándor Technikumból Perge Zsolt, grafikus szakmában a BKSZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikumból Uszkó Dorka Csenge, informatikai rendszerüzemeltető szakmában a VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnáziumból Bóné Áron Zoltán, szépségápoló szakmában a BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikumból Darabos Lili, szoftverfejesztő szakmában a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziumból Lakos Bence, villanyszerelő szakmában a ZSZC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból Szabó Bence kapta meg. A mechatronika csapatversenyében Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium két tanulója, Ferenczi Krisztofer és Kovács Márton nyert kiválósági érmet.

 

Forrás: MTI/kormany.hu
Kép: Kulturális és Innovációs Minisztérium

 


Rendezvénynaptár

Június 2023
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Levegőtisztaság-védelmi konferencia - Budapest
2023.06.07
0:00 - 0:00
LIFE Információs Nap
2023.06.07
9:00 -
Energiabeszerzés csak okosan!
2023.06.08
9:00 -
VivaTechnology 2023
2023.06.14
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2