Készségfejlesztő tréning gyakorlati oktatóknak, mestereknek

“A régimódi szülői tekintély talán már nem is létezik. A mai formának a kihívása ma már nem alanyi jogon jár, hanem olyan dolog, amiért meg kell küzdeni. Olyan felnőttnek kell lenni, akire fel lehet nézni, aki egyenesen és érthető módon kommunikál.” Ezzel a generációs kihívással szembesülünk ma szülőként, tanárként, ha gyerekekkel, fiatalokkal bánunk, aminek feloldásához, kezeléséhez segítségre van szükségünk. A probléma megoldására a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2 napos készségfejlesztő tréninget szervez a duális gyakorlati képzőhelyeken tanulók gyakorlati oktatását végző mestereknek és kamarai gyakorlati oktatói végzettséggel rendelkező gyakorlati oktatóknak.

 A képzés bemutatása:
A gyakorlatias 12 fős kis csoportos, aktív részvétellel megvalósuló 2 napos tréning szakképzett tréner vezetésével zajlik. Célja, hogy a duális képzésben részt vevő tanulókkal foglalkozó, kamarai gyakorlati oktatói vizsgával vagy mestervizsgával rendelkező oktatóknak tovább fejlődési lehetőséget biztosítson az ön- és társismeret, az együttműködés, a kommunikáció, a sztereotípiák leküzdése, a konfliktuskezelés és a Z generáció teljesítménymotivációs módszereinek megismeréséhez, valamint segítséget adjon munkájuk során az ismeretek gyakorlati alkalmazásához.

A képzés témái:
1. nap: A tanítás tanulható - saját élményű gyakorlatok az oktatásmódszertan fejlesztéséhez
2. nap: A kommunikációs kompetencia fejlesztésének technikái

A jelentkezés feltétele: Kamarai gyakorlati oktatói képzés elvégzését igazoló tanúsítvány vagy Mestervizsga

A tréning résztvevőivel a BKMKIK felnőttképzési szerződést köt, a továbbképzésen aktívan, hiányzás nélkül résztvevők a tréning végén megkapják a továbbképzésről szóló Tanúsítványt.

A tréning díja: 55.000.- Ft. A tréning díjához a BKMKIK nyilvántartott gyakorlati képzőhelyeinek gyakorlati oktatói részére a kamara támogatást biztosít, így a tréningen résztvevő támogatott gyakorlati oktatók önköltsége 5.000.- Ft. A befizetett önrészről a BKMKIK számlát ad.

A 12 fős csoport képzésének tervezett időpontja: 2022. szeptember - november között várható. A jelentkezéseket folyamatosan várjuk, hogy minél előbb helyet tudjunk biztosítani a csoportban. A tanfolyam indulását a már jelentkezett, pozitív elbírálásban részesültek létszáma határozza meg!

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
• JELENTKEZÉSI LAP
• IGAZOLÁS a munkaadótól, hogy a jelentkező gyakorlati oktatóként foglalkoztatott
• Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga letételét igazoló TANÚSÍTVÁNY
• MESTERVÉGZETTSÉGET igazoló dokumentum (Mesterlevél, Mestervégzettséget igazoló tanúsítvány).

Az elektronikusan megküldött jelentkezési anyagokat eredetiben, papír alapon is szükséges eljuttatni a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarába postai úton vagy személyesen.

Felnőttképzési Engedélyszám: E/2021/000040
Felnőttképzési Nyilvántartási szám: B/2021/000705
Projekt szám: GFA-KA-ITM-12/2021/TK/01
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Jelentkezés és további információ:
További információ és a jelentkezések beküldése:
Gaál Bernadett gyakorlati oktatói referens
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
6000 Kecskemét, Árpád krt.4.
Tel: +36 76 501 519
Mobil: +36 70 933 4792
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Rendezvénynaptár

Augusztus 2022
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó