„A tökéletlen az új tökéletes”

A nagymúltú, kecskeméti Nőnek lenni jó! konferencia neves előadókkal igyekszik az ország minden tájáról érkező női vállalkozóknak, cégtulajdonosoknak, közép- és felsővezetőknek olyan példákat, életstratégiákat megmutatni, amelyek segíthetnek szakmai karrierjük, családi életük és magánéletük kiteljesítésében. A 13. alkalom a mindig tökéletességre törekvő nőknek adott inspirációkat, hasznos ötleteket. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával megvalósult esemény megálmodója az idén is Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapítója volt.

Ennek a rendhagyó és különleges kezdeményezésnek a gyökere az egykori kamarai nőnapi esemény, amely az üzletasszonyok rendszeres szakmai találkozójává fejlődött, majd 2014 óta zajlik abban a formában, ami által a régió egyik legnépszerűbb női rendezvényévé vált. A szervezők az esemény jegybevételét most is jótékony célra fordították. Ezúttal az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványt, a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumot, valamint a Wojtyla Barátság Központot támogatták.


További információk:
Kecskeméti Televízió
hiros.hu
keol.hu

 

Kép: keol.hu


Rendezvénynaptár

Július 2022
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó