Megnyílt a már hét éve alkotó Konja Györgyi első kiállítása a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Nem véletlen, hogy az „Úton” címet viseli a festménykiállítás, hiszen a kecskeméti művész alkotószenvedélye eddigi útjának lenyomata a tárlat. Mindegyik festmény a művészet iránti tiszta örömöt sugározza.

 

Máthé Ivett képző- és iparművész ajánlotta a közönség figyelmébe Konja Györgyi sokféle műfajban és több különböző technikával megformált képeit, amelyeket a szüntelen érdeklődés és az alázat jellemez.

Konja Györgyi kisgyermekként a komolyzene és a balett iránt érdeklődött. Miután felvételt nyert a Balettintézetbe, szülei nem merték vállalni, hogy a fővárosban folytassa tanulmányait. Évtizedekkel később talált vissza a művészet útjára. Azt, hogy a képzőművészet iránt érdeklődik, Agárdi Gabinak és Gróf Zoltánnak köszönheti. Ők fejlesztették a festői technikai tudását. A Művészek a Művészetért Egyesület alapítótagjaként bízik az egyéni és alkotótársaival közös fejlődésben.

A kiállítás, amelynek kurátora Kovács Martina kerámiatervező művész, szeptember 30-ig, munkanapokon, munkaidőben tekinthető meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kecskeméti székházában.


MKIK Beszallitoi forum

demjan sandor logo

Rendezvénynaptár

Szeptember 2025
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2