A vállalkozások külkapcsolatainak fejlesztése kiemelt kamarai törekvés. Az ennek jegyében zajló fórumsorozat része volt a kanadai-magyar üzleti találkozó. Erről Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a köztestület székházában, március 19-én megtartott üzleti fórumon.
A kanadai piac iránt érdeklődő, oda készülő, vagy a már ott jelen lévő, de üzleti kapcsolatait bővíteni kívánó, mintegy 27 Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás vezetője, képviselője hallgatta Kanada kereskedelmi tanácsosa, Kanada Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője tájékoztatóját küldetéséről és feladatairól. Francis Uy hangsúlyozta: Kanada a 15. legnagyobb befektető Magyarországon. Befektetéseit 2016-hoz képest 2021-re megháromszorozta. Mint mondta, üzleti lehetőségeket keresnek Magyarország értékes és erős térségeiben, így Kecskeméten, Bács-Kiskun vármegyében, hogy a Kanadába tervezett magyar befektetések is gyarapodjanak.
Gaál József kamarai elnök kiemelte: az észak-amerikai piac óriási és nyitott az újdonságokra, a minőségre. Példaként említette az élelmiszeripari és a hungarikum termékeket, az igényes, innovációt tartalmazó biokozmetikai produktumokat.
A fórumon szó esett a kanadai-magyar kereskedelmi kapcsolatok jellemzőiről, valamint az EU és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodásról (CETA).
Több vállalkozásvezető élt azzal a lehetőséggel, hogy a kerekasztal-beszélgetés után személyesen is konzultálhatott Kanada Nagykövetségének kereskedelmi tanácsosával.