Kalocsára érkeztek "A munka világa" fotópályázat képei

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK) tizenharmadik alkalommal írta ki "A munka világa" című fotópályázatot. A beérkezett pályamunkákból összeválogatott kiállítás október 3-án, hétfőn délután nyílt meg Baján, a Bácskai Kultúrpalotában, majd közel másfél hónap után onnan érkezett Kalocsára. A tárlatot a városban november 18-án, a Duna-táj Fotókör találkozóján nyitották meg, és egészen december végéig, a kamara kalocsai képviseletén, a Búzapiac tér 10. szám alatt látható. A kollekció ezt követően útnak indul, az újabb állomások Kecskemét és Kiskunhalas lesznek. 


Mint korábban, a bajai ünnepélyes megnyitó alkalmával beszámoltunk róla: országos megmérettetéssé nőtte ki magát a pályázat, amelyre az utóbbi években már Magyarország számos településéről érkeztek munkák. Idén 50 fotós 251 alkotását értékelt a zsűri, ezekből pedig 38-at válogattak be a kiállítás anyagába, a képeket ezúttal is vándorkiállítás keretében tárják a szélesebb közönség elé.

„Előbb Baján mutatták be a válogatást, ott történt meg a helyezettek díjazása is. A Kalocsán is kiállított fotók a munka világának különböző mozzanatait és pillanatait mutatják be. A fotópályázat célja nem kevesebb, mint hogy az országban tevékenykedő kereskedők, ipari vállalkozások, szolgáltatók, kézművesek tevékenységét, termékeit művészi módon jelenítse meg. A kamara ilyen módon is szeretné bemutatni a szakmák szépségét, a mesterek mindennapi életét. Célunk ráirányítani a figyelmet a vállalkozások értékteremtő és munkaadói tevékenységére. Az első négy legjobbnak ítélt fotót, köztük a közönségdíjast külön falon állítottuk ki” - mondta portálunknak Mészáros Mónika, a BKMKIK kalocsai képviseletvezetője.

Hozzátette: „A pályázatnak és a kiállításnak több kalocsai és Kalocsa környéki vonatkozása van, hiszen a bajai ünnepélyes megnyitón szakmai szemmel Regényi Gábor kalocsai fotóművész értékelte a tárlat anyagát, ő kezdettől fogva figyelemmel kísérte a fotópályázatot, amelynek a tizenhárom éven át felgyűlt anyaga szerinte igazi kordokumentum. Több fotó szereplői már nincsenek az élők sorában, és immár néhány ábrázolt szakma is erősen nosztalgikus jellegű. Éppen ezért érezhető: az alkotók egykor és ma is megküzdöttek azért, hogy ezek a képek elkészülhessenek. A bíráló bizottság munkájában az uszódi Bedi Gyula fotóművész és Péjó Zoltán kalocsai fotós is évek óta, így az idén is részt vettek. A három tagú zsűrit Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész vezette. A tárlat november 18-án, pénteken 17 órakor a Duna-táj Fotókör találkozójával nyílt meg” - tájékoztatott a képviseletvezető. 


A díjazott alkotók, és alkotásaik:

I. díj: Gajdos Gábor – „Bejárás”

II. díj: KOLLEKCIÓ DÍJ

Sági Ági – „A karbantartó magányossága”

Sági Ági – „Tűzgolyó”

III. díj: Szabó Béla – „Kovácsok – Gyimes”

Különdíj: Gyenes Kata – „Ötvösmesterek” (Kecskemét, Városháza)

 

A kiállítás anyaga a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviseletének nagytermében november 21-től munkanapokon 8 órától 16 óráig tekinthető meg.

 

Forrás és kép: bacskiskun.hu

 

 


Rendezvénynaptár

Június 2023
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2