Évente legalább tízezer látogatónak nyújt esztétikai élményt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azzal, hogy az emeleti kiállítótérben Bács megyei, vagy a térséghez kötődő művészek munkáiból rendez kiállítást. Ebben a hónapban Szász Norbert fotóalkotásai láthatók. A megnyitón a rögzített pillanatok örök valóságáról beszélt köszöntőjében Sipos Zsolt, a kamara titkára, majd Németh Ferenc hegedűművész és tanítványa, Nagy Zsófia muzsikája színesítette az ünnep perceit.
„Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott. Nézz meg egy virágot!”
Szőke Veronika Wass Albert gondolatainak segítségével járta körül Szász Norbert fotós képeit. A művészetterapeuta, aki megmutatta már korábban tehetségét nemezeivel és grafikáival a kamarai kiállítótérben, a Mindenható teremtő áldásaira hívta fel a figyelmet. Azokra, amelyek Szász Norbert képein láthatók. A kiállítási anyagban az ember által létrehozott értékek is ott vannak, de számos esetben a kontrasztot hivatottak megmutatni.
„Isten békességre teremtette az embert, s nem háborúságra, s mindenkinek megadta a maga helyét, hogy éljen, s mit végezzen. Az Úristen tudja, mit csinál.”
Szőke Veronika az erdélyi író szavaival erősítette fel azt a szándékot, amit a kecskeméti születésű, lelkes hobbifotós a képein keresztül mutat meg. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában szeptember 30-ig.
Sajtómegjelenések:
GAZDASÁGI ablak
hiros.hu
Kecskeméti Televízió - Hírös Hírek
keol.hu