A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai fórumot szervezett leendő junior tagjai számára Kamarai Business JR Kávéház címmel. A meghívott vendégek a 2020-as őszi szemeszter idején, a kecskeméti Neumann János Egyetemen oktatott kamarai tantárgy hallgatói voltak.

A junior tagság és a Business JR Kávéház célja, hogy egy vonzó szakmai, üzleti és közösségi fórumot teremtsen fiatal, ígéretes tehetséggel rendelkező vállalkozók és olyan egyetemi hallgatók számára, akik foglalkoznak a vállalkozás gondolatával. Ebben a közösségben értékes városi és megyei programok révén teret nyújtunk a szakmai eszmecserére, az üzleti tudás és látókör szélesítésére, valamint a kapcsolati háló létrehozására, építésére.

A cél a konstruktív és progresszív vállalkozói kör utánpótlásának megerősítése és gondozása, érdekképviselete, támogatása. Társadalmi feladatunknak tekintjük a felnövekvő generáció felé az üzleti lét hiteles és szakmailag megalapozott hangsúlyozását és megismertetését, az intelligens és gazdaságközpontú, innovatív gondolkodásmód elterjesztését.

A Kamarai Business JR Kávéház első alkalmán (2021. június 23.) Forró Tamás kommunikációs szakértő tartott tréninget.

További sajtóinformációk:
Kecskeméti Televízió - Hírös Hírek
hírös.hu
keol.hu

Fotó: BKMKIK


Rendezvénynaptár

Június 2023
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Levegőtisztaság-védelmi konferencia - Budapest
2023.06.07
0:00 - 0:00
LIFE Információs Nap
2023.06.07
9:00 -
Energiabeszerzés csak okosan!
2023.06.08
9:00 -
VivaTechnology 2023
2023.06.14
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2