A fenntarthatóság gyakorlati megvalósítása

Fenntarthatósággal és klímaváltozással összefüggő aktuális kötelezettségek a vállalkozók számára

2023 decemberében 2023. évi CVIII. számon megjelent az „ESG” néven is ismert törvény, amely a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat adja meg, illetve konkrétan meghatározza a kötelezettek körét is. Az előírásban megadott kötelezettségek megvalósításához gyakorlati útmutatóként javasoljuk az alábbi szakirodalmat, amely 2024 januárjában jelent meg.

A könyv hazánkban jelenleg a vezető szakirodalom ebben a témában, amely 70 vezető szakértő közreműködésével készült. Az írók között szerepelt Tan Attila, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara fenntarthatósági és környezetvédelmi tanácsadója is, aki a zajvédelemmel kapcsolatosan írta meg gondolatait.

A könyvet a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) hívta életre.  Az ismeretterjesztő kötet komplex szakmai tudásanyagként segíti a döntéshozók, szakemberek, érdeklődők, főiskolai és egyetemi hallgatók felkészülését és mindennapi munkáját. 270 oldalban köszön most vissza a közel 70 vezető zöldipari szakember egy évnyi munkája. A Zöldgazdaság 2023/24 online már térítésmentesen elérhető, a nyomtatott forma pedig előrendelhető.

Letölthető formátum: https://kszgysz.hu/zoldgazdasag2023/

zoldgazdasag 2023 24

 

A KSZGYSZ hazánk legnagyobb, független, környezetvédelmi ernyőszervezeteként több mint harminc éve együttműködik a minisztériumokkal, hatóságokkal, szakmai szövetségekkel, oktatási intézményekkel, vállalatokkal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel a jelentős környezet- és természetvédelmi projektek megvalósítása, stratégiai anyagok társadalmi egyeztetése és a szakemberek képzése kapcsán. E szakmai együttműködések során felhalmozott tapasztalatok, javaslatok esszenciáját tartalmazza a most megjelent ZÖLDGAZDASÁG 2023/24 című tanulmány, amely áttekintést nyújt az ágazat jelenlegi tevékenységéről, hazai és nemzetközi aktivitásairól, eredményeiről, kihívásairól, és konstruktív módon számba veszi az elkövetkező időszak újonnan megnyíló lehetőségeit, feladatait is. 

A fókusztémákat a vállalati tapasztalatokkal és az ágazatban dolgozók szakmai tudásával ötvözve mutatja be, a hangsúlyt a következő időszak kihívásaira és az azokra adandó, versenyelőnyt is jelentő, reziliens megoldásokra helyezve.


Ajánlás az ENSZ-közgyűlés elnökétől

A tanulmánykötetet Kőrösi Csaba, az ENSZ-közgyűlés elnöke e szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe:
„Ha fokozni akarjuk a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseinket, meg kell tanulnunk számba venni tetteink – vagy éppen tétlenségünk – minden fontos külső hatását, és egy zöld gazdaságban kell tevékenykednünk. Ez az elképzelés már régóta beszélgetések tárgya az Egyesült Nemzetek szervezetén belül, és lassan széleskörben követőkre talál. Különféle országok gondolkodnak egy olyan mérőszámban, amely meghaladja a GDP – vagyis a gazdasági termelés puszta méretének – fókuszát, és a jövő nemzedékeinek jólétére koncentrál. Ha meg tudjuk ezt határozni, meg fogja változtatni azt, hogyan gondolkodunk arról, amit értékelünk, és arról, hogyan is szeretnénk működni, rávilágítva azokra a területekre, amelyeken még sürgetőbb nemcsak a megegyezés, de a cselekvés is.”

 korosi csaba


Szakemberek közös gondolatébresztése

 

A szerzők, zöldiparban dolgozó szakemberek egy éven keresztül dolgoztak a néhol vitaindító tudásanyag megszületésén, amely a napi munkában is hasznos információkat tartalmaz a gazdaság, a döntéshozók és az oktatás számára. A szakemberek az EU-s elvárások, a hazai szabályozás és a sokszor emlegetett „sürgető jelen” körülményei közepette sorra veszik a környezeti elemek állapotát, az elvégzendő feladatokat és a megoldásra váró problémákat, mindezt konstruktív módon. A kötet közös értékelésre, gondolkodásra ösztönöz. Világosan kirajzolódik rengeteg tennivaló, ahol minden érintettnek van feladata. 

korforgasos gazd szakpolitika

Forrás: OECDiLibrary: Towards a National Circular Economy Strategy for Hungary 

A tanulmány elkészítését két hajtóerő motiválta: egyrészt a jogszabályi változások, másrészt az európai uniós forrásokból lehetővé váló, a hazai zöldipart, a zöld átállást támogató finanszírozási lehetőségek széles tárháza. Ezen források célszerű és hatékony iparági felhasználása visszahathat a gazdaság működésére, így a szakképzésre, a foglalkoztatottságra, a környezetre, ezáltal a teljes társadalom állapotára.  

A szerzők, ahogy a kötetben is megjelenik, vallják, hogy a környezet védelme – a természet megóvása mellett – nem más, mint az emberek védelme. Szakmai munkával, fenntarthatósági törekvésekkel, innovációkkal meg kell teremteni az egészséges, tiszta környezetet, amely biztosítja számukra azt az energiát, amely lehetőséget teremt a gyarapodásra anyagi és szellemi értelemben is.


Alkalmazkodás és reziliencia

A tanulmánykötet célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai zöldiparban rejlő szellemi és innovációs potenciál célszerű támogatására, finanszírozási lehetőségeire, fejlesztésére, így a tanulmány megismerése és továbbgondolása újabb lehetőségeket, innovációkat generál a politika, a gazdaság és a társadalom valamennyi szintjén. Ugyanakkor haszonnal forgatják majd a tanulmányaikat folytató, de a közös jövőnket majdan alakító hallgatók is.

kompetencia 2023 27


Ezt a KSZGYSZ elnöke, dr. Ágoston Csaba így foglalta össze:

„Korábbi kiadványunk sikere igazolta meggyőződésünket, hogy a természettudományos és műszaki szemléletnek helye van a gazdasági folyamatok megszervezésében is. Csak azok a rendszerek lehetnek sikeresek – működjenek azok bármely területen –, melyek összhangban vannak az őket befogadó nagyobb rendszerek, esetünkben az élő és élettelen természeti környezet saját szabályszerűségeivel, és gyakorlati megoldásaikban igazodnak hozzájuk. Gyorsan változó világunkban minden korábbinál nagyobb mértékben felértékelődik az alkalmazkodás és a reziliencia képessége. Fontos, hogy fel tudjuk venni a körülöttünk zajló változások ütemét, és hatékonyan el tudjunk igazodni az általuk generált információözönben.”

 

A folytatás garantált

A tanulmánykötet természetesen nem befejezett mű. Az olvasók és a mindennapi történések folyamatosan formálják, újraírják. Célunk, hogy két év múlva friss, aktuális információkkal ismét elkészüljön a kiadvány, érzékeltetve a fejlődést, az előrehaladást a benne megfogalmazott témakörökben mindazok számára, akik érdeklődnek a fenntarthatóságban rejlő lehetőségek iránt, akik a mindennapokban is azonosulnak a KSZGYSZ szlogenjével: „Velünk zöldebb!” 


Forrás:
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége
1024 Budapest, Keleti Károly utca 11/A. 

 

Bővebb információ:
Istenes Anna nemzetközi és kommunikációs igazgató
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36 1 350 7274
Mobil: +36 30 867 8185

 

 

A cikket összeállította:
Tan Attila
fenntarthatósági menedzser
környezetvédelmi és klímavédelmi szakértő

 


Rendezvénynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2