2021-es adótanácsadói e-learning tananyagok

Az alábbi linken elérhetők a 2021. évi adótanácsadói e-learning tananyagok, melyek - a korábbi évekhez képest - kibővült formában, két új tartalommal is kiegészültek.

A témák a következők:

  1. Adóváltozások 2021
  2. E-fizetési megoldások
  3. E-kereskedelem szabályozási kérdések
  4. Digitális eszközök az e-közigazgatásban (bővített tartalom: webes ügysegéd, BIREG)

https://mkik.hu/adozas-e-learning

Jogszabályok, amelyek a vállalkozások számottevő érdeklődésére tarthatnak számot

Szíves figyelmébe ajánljuk a Magyar Közlöny 166. számát, amelyben megjelentek olyan jogszabályok, amelyek a vállalkozások számottevő érdeklődésére tarthatnak számot:

Gyorsjelentés a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységéről – 2021 I. félév

Az Országgyűlés számára készített éves beszámolók mellett immár évente kétszer gyorsjelentést is kiad a Gazdasági Versenyhivatal a mögöttük hagyott félévről. Céljuk, hogy közérthetően mutassák be a piaci verseny és a fogyasztók védelmében végzett munkájukat.

A féléves összefoglalóban többek között bemutatják, hogy a Covid-19 járvány idején hogyan alkalmazták a rendelkezésre álló eszközeiket a magyar fogyasztók és a hazai gazdaság védelme érdekében.

A gyorsjelentésben kitérnek arra is, hogy miként támogatták a hazai kis- és középvállalkozások boldogulását, illetve hogyan lépett fel a Gazdasági Versenyhivatal szinte mindannyiunkat érintő építőipari problémák megoldása érdekében.

Behajthatatlan követelés áfájának visszatérítése

Szeretnénk szíves figyelmét felhívni, hogy a 2021 márciusában közzétett magyar vonatkozású ügyben az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a behajthatatlan követelés áfájának visszatérítésekor az elévülési időt nem az eredeti termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontjától kell számítani, hanem az az időpont az irányadó, amikor a meg nem fizetés valóban biztossá vált.

A döntés következtében tehát olyan esetekben is lehetőség nyílt a behajthatatlan követelések után megfizetett áfa visszaigénylésére, amelyeknél maga a követelés akár már öt évnél régebbi teljesítési időpontú, viszont a „nemfizetés” véglegessé válása még elévülési időn belül mozog. Ez azért fontos, mert erre a magyar jogszabályok nem adtak lehetőséget, sőt eddig az uniós bírósági gyakorlat sem tért ki erre.

Önkéntesség Magyarországi Éve 2021

Szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani az „Önkéntesség Magyarországi Éve 2021” Kormányzat által is támogatott kezdeményezést, amely 11 elkötelezett szervezet összefogásának eredményeként jött létre. Céljuk, hogy pandémiával terhelt év ellenére is sokan csatlakozzanak programokkal, eseményekkel vagy egyedi kezdeményezésekkel. Minél több csatlakozót sikerül megnyerni, annál több emberhez és szervezethez juthat el annak fontos üzenete. Az eseménysorozat az Önkéntesek Nemzetközi Évének 20., illetve az Önkéntesség Európai Évének 10. évfordulóján kerül megszervezésre. A kezdeményezést civil – kormányzati – üzleti szereplők szakmai összefogása mentén szervezik.

Rendezvénynaptár

Szeptember 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó