BKMKIK 2024 kicsi

Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban a vállalkozások megerősítéséért, a munkahelyek védelmében

A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják - nyilatkozta György László, az ITM államtitkára.

A vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy, újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül, amelyek célzott módon segítik elő a likviditáshoz való hozzáférést a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
György László hozzátette: a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi likviditási hitel és a Széchenyi beruházási hitel plusz ügyfelek által érzékelt, nettó kamata mindössze 0,1-0,5 százalék között mozog.
A Széchenyi munkahelymegtartó hitel futamideje kettő év, az igényelhető hitelösszeg maximuma pedig 750 millió forint. Munkabér megelőlegezésre, személyi jellegű ráfordításokra, bármely egyéb személyi jellegű kifizetésre, juttatásra használható, legfeljebb a vállalkozás 9 havi, kiemelt ágazatban - ilyen pl. különösen az idegenforgalmi, a kulturális, a kiskereskedelmi, a közlekedési és az egészségügyi - pedig legfeljebb 18 havi bérköltségét fedezheti.
A hitel nettó kamata 0,1 százalék, kamatfizetésre azonban az idei év végéig türelmi idő áll rendelkezésre, a tőketörlesztés türelmi ideje pedig 9 hónap. A termék önállóan vagy a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusszal együtt igényelhető. "A lehetőség újabb komoly segítséget jelent a magyar vállalkozások számára munkaerejük megtartásához a Gazdaságvédelmi Akciótervben elindított munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkaidőkeret rugalmasabbá tétele mellett" - hangsúlyozta György László.
A Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hiteltermék kizárólag a Széchenyi munkahelymegtartó hitellel együtt igényelhető. A szabad felhasználású folyószámlahitel futamideje kettő év, a hitelt minden olyan vállalkozás is igényelheti, amelyet legkésőbb tavaly alapítottak. Az igényelhető hitelösszeg maximuma 100 millió forint, a vállalkozás által érzékelhető nettó kamat jelen termék esetében is 0,1 százalék. A kombinált hiteltermék együttes igénylése esetén maximum 40 százalékot kell kitennie a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz hitelterméknek - ismertette György László.
A Széchenyi Likviditási Hitel forgóeszközhitel futamideje 3 év, a hitelösszeg maximuma 250 millió forint, nettó kamata 0,2 százalék. A szabad felhasználású hitelt számla nélküli finanszírozással többek között forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatásra, és akár hitelkiváltásra igényelhetik a vállalkozások - mondta.
Tájékoztatása szerint a Széchenyi beruházási hitel plusz beruházási hitelcélokra, a kapcsolódó forgóeszköz-beszerzés finanszírozására (utóbbi maximum 20 százalék erejéig), tárgyi eszköz beszerzésre, üzletrész vásárlásra (generációváltás elősegítésére), hitelkiváltásra is felhasználható a részletes termékszabályzatban foglaltak alapján. A beruházási hitel futamideje átmeneti jogcímen maximum 6 év, csekély összegű támogatásként nyújtva maximum 10 év. A hitelösszeg legfeljebb 1 milliárd forint, a vállalkozás által érzékelt kamat 0,5 százalék. A kamatfizetés türelmi ideje utóbbi két termék esetében szintén 2020 év vége, a tőketörlesztésé a likviditási hitel esetében 9 hónap, a beruházási hitel esetében pedig akár 24 hónap is lehet.
György László kifejtette: a gazdaságvédelmi akcióterv munkahelymegtartó és vállalkozás-finanszírozó hiteleinek fedezetét a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogram hajrá konstrukciója biztosítja.
A kkv-szektor hitelezésére szánt összesen ezerötszáz milliárd forintnyi olcsó és stabil forrás vonzó, nagyon alacsony kamatozású hitelkonstrukciókat tesz hozzáférhetővé a Széchenyi kártya program esetében is, a Széchenyi kártya program saját szabályai alapján, a megszokott közvetítői hálózaton keresztül. A magyar vállalkozások kilenc, a kiemelt szektorokban akár másfél évi munkabérrel megegyező összegű hitelt igényelhetnek dolgozóik bérfizetésére, így vészelve át azt az időszakot, amíg korábbi megrendelés-állományuk és árbevételük helyreáll - hangsúlyozta az államtitkár.
A hitelek a Széchenyi kártya programot bonyolító Kavosz Zrt-nél érhetőek el. Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz. Azok a vállalkozók, akik elakadnának, kérdezzék Valit, a vállalkozói információs portált. A vali.ifka.hu hitelkeresőjén keresztül gyors és testreszabott válaszokat kaphatnak majd a vállalkozók a hitel-lehetőségekről - ismertette György László.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2