Mi lesz a pályázatokkal? Lesznek még források?

A 2020-as év pályázati szempontból amúgy is izgalmasnak ígérkezett, de a COVID-19 járvány, illetve az Európa szerte kihirdetett veszélyhelyzet is több változást, újdonságot hozott a támogatások terén. Ezek közül a legfontosabbak az olyan rendkívüli, a recesszió elkerülését, csökkentését célzó programok, mint a csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatás, a KFI bértámogatás és a közép- és nagyvállalatok versenyképességét növelő beruházási támogatás.

Ezeken kívül továbbra is több, a 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklushoz tartozó pályázat érhető el gazdaságfejlesztés és vidékfejlesztés terén. A legnépszerűbbek az Új gyakornoki program (GINOP-5.2.4-19 ), amelynek keretében az újonnan felvett munkavállalók bére mellett kisebb értékű eszközbeszerzésre is pályázhatunk, a Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (GINOP-4.1.3-19) és a Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései (VP6-7.2.1.4-17) című programok.

A 2021-2027-es támogatási ciklusra vonatkozó uniós tárgyalások ugyan most háttérbe szorultak, de ha lecseng a veszélyhelyzet, rövidesen megszülethetnek a végleges megállapodások. Arra azonban mindenképpen számítani lehet, hogy a következő időszakban is jelentős forrásokhoz juthatnak majd a hazai vállalkozások. A jelenlegi tervek szerint a fókuszban továbbra is a gazdaságfejlesztés, az innovációs és a fenntarthatósági beruházások (pl. megújuló energia) állnak majd.

Sok tehát a kérdőjel a jövőt illetően, annyi viszont bizonyos, hogy célszerű felkészülten várni az új lehetőségeket, nem árt, ha van pár projekt a fiókban, amit alkalomadtán elő lehet venni – nyilatkozta Hollauer Balázs, az ActiveTender Pályázatíró és Tanácsadó Kft. ügyvezetője.