A nehéz idők erős embereket formálnak

Megjelent a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022” című kiadványa. A bemutató rendezvényt Gaál József nyitotta meg. A 2009-es válságot, majd a 2020 utáni Covid-válságot leküzdve újfent komoly kihívásokkal teli időket élünk. A 2023-as év nehéz lesz, de ahogy a mondás tartja: a nehéz idők erős embereket formálnak, és az erős emberek jó időket hoznak el – fogalmazott a kamarai elnök.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahogyan 2002 óta minden évben, ezúttal is felvállalta, hogy a gazdasági adatok tükrében értékeli a munkaalapú gazdaságot. Ezúttal is partner volt a „TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022” kötet megszületésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatósága Tervezési és Elemzési Osztálya, valamint a Központi Statisztikai Hivatal Felhasználói Kapcsolatok Főosztálya.

A magyar gazdaság versenyképességének alakulása, a jövő évi kihívások. Ezzel a címmel tartott előadást a rendezvényen Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Az európai energiaválságról, a tanulságokról és kilátásokról Dr. Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletág vezetője beszélt.

A globális és a hazai kitekintéseket követően Bács-Kiskun megye gazdaságáról Freid Mónika, a Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási Igazgatóságának elnökhelyettese, majd ugyanerről, de a 2021. évi társaságiadó-bevallások adatai alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója, Benda Ferencné tartott előadást.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gratulál a vállalkozások vezetőinek és munkatársaiknak, hogy kiváló teljesítményükkel a nehézségek közepette is kivívták helyüket a TOP 100-as listán! További kitartó munkát és egészséget kívánunk!


A kiadvány online változata a képgaléria alatt található.

 

 

Sajtómegjelenések:
bacskiskun.hu
hírös.hu
MTI / keol.hu
Kecskeméti Televízió – Hírös Hírek
Kecskeméti Televízió – Gazdasági Ablak

 

 


Rendezvénynaptár

Június 2023
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Várható események

Levegőtisztaság-védelmi konferencia - Budapest
2023.06.07
0:00 - 0:00
LIFE Információs Nap
2023.06.07
9:00 -
Energiabeszerzés csak okosan!
2023.06.08
9:00 -
VivaTechnology 2023
2023.06.14
0:00 - 0:00

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2