Japán vendégek Kecskemét gazdaságtörténeti kiállításán

15 fős japán hallgatói csoport látogatta meg az Évszázadok öröksége - Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből című kiállítást. A delegációt Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és mint Kecskemét alpolgármestere fogadta.

Két napot töltöttek a japán egyetemisták Kecskeméten és környékén. A fiatalok a Meisei Egyetem Nemzetközi Kultúratudományi Intézetének hallgatói; a térség gazdaságát és iparát tanulmányozták Magyarországon. Éppen ezért fontosnak tartották, hogy a kamara által a volt SZIGMA épületében megrendezett gazdaságtörténeti kiállítást megtekintsék.
A földszinti oszlopos nagyteremben egy, a 650 éves várostörténetet meghatározó gazdasági események mentén iparosok, kereskedők, cégek és egyéb gazdasági szereplők bemutatása látható, utalva a történelmi háttérre. A szervezők törekedtek az érthetőségre, az összefüggések bemutatására, a látványosságra, és az érdekességek megmutatására.
A kiállításon Gaál József fogadta a japán diákokat és a csoportot vezető dr. Hiromasa Tanaka tanszékvezetőt. A kamarai elnök beszédében kiemelte, a kiállítás célja az volt, hogy bemutassák azt a folyamatot, ami Kecskemét mai gazdaságát kialakította.

Forrás és képek: hiros.hu