Gaál József: Az a célom, hogy minél több vállalkozót bevonjak a kamarai életbe

Lényegében a négy évvel ezelőtti tisztségviselők kaptak bizalmat október 8-án, csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító küldöttgyűlésén. Az ismét elnökké választott Gaál József első nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy még több vállalkozót szeretne bevonni a kamarai életbe, de célja a vezetésben a vállalati módszerek alkalmazása is.

A megválasztását követő pillanatokban megköszönte a bizalmat az alelnökök nevében is Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újjáválasztott elnöke. Mint fogalmazott, gyakorlatilag a négy évvel ezelőtt megalakult új ügyvezetés kapott ismét bizalmat, amely az eddig végzett munkájuk elismerését jelenti.

A jövő talán még több, még inkább szerteágazó feladatot tartogat. Az új vezetésnek már konkrét tervei is vannak, ám ezek részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az irányok azonban már körvonalazódnak.

- Sajnos, a COVID járvány miatt a megyei vállalkozások jelentős része nehézségekkel küzd. Többen is leépítésekre kényszerültek. Elvesztették piacaikat például a turizmusra épülő cégek, vagy azok, amelyek már nem versenyképes terméket, szolgáltatást nyújtottak. Kamaránk nem mindenben tud segíteni, de azon vagyunk, hogy új lehetőségeket, új utakat mutassunk, akár a digitális világ vagy esetleg a finanszírozás területein – nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Gaál József.

Az elnök szerint nincs ma olyan kérdés, amelyre a kamara szakemberei ne tudnának válaszolni. Ennek megfelelően tovább szeretnék erősíteni a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudásközpont funkcióját, valamint közvetítő szerepét a vállalkozók és a döntéshozók között.

- Azt szeretnénk elérni, hogy még több vállalkozó tudjon bekapcsolódni a kamara életébe. Úgy gondolom, hogy az autóiparban vagy például a kézműipar számos területén tevékenykedő cégek sokat tudnak egymásnak is segíteni – mondta a következő időszak terveiről Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara újabb négy évre bizalmat kapott elnöke.

Forrás: hírös.hu


Rendezvénynaptár

Március 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó