Közel 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban

„Mostanáig több mint 8 ezren igényeltek tőketámogatást a fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását segítő programban. 6500 pályázat már támogatásban is részesült, közel 19 milliárd forint kifizetése pedig meg is történt, ezzel is eredményesen ösztönözve az önfoglalkoztatóvá válást. A kormány számos intézkedéssel segít abban, hogy hazánkban minél többen dolgozhassanak, ami a koronavírus-járvány idején különösen fontos cél” – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A vidéki pályázók január végéig igényelhetik a 4,5 millió forintos tőketámogatást.

Az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése programnak köszönhetően 2022-ig közel 8 ezer vállalkozás jöhet létre a kevésbé fejlett régiókban, közel ezer pedig a közép-magyarországi régióban. A támogatási keret mintegy 3 ezer vállalkozás létrehozását segíti a 30 év felettiek, és közel 6 ezer vállalkozásét az e korhatár alattiak körében. Az összesen mintegy 45 milliárd forintból megvalósuló program nagymértékben hozzájárul a fiatalok és az álláskeresők hosszabb távú munkába állásához.

A vállalkozni szándékozóknak első szűrésként kompetencia-mérésen kell részt menniük, az összesen 17 ezer jelentkezőből több mint 13 ezren jutottak már el eddig. A képzésekbe közülük mostanáig több mint 10 ezren kapcsolódtak be, az elfogadott üzleti tervvel rendelkezők száma pedig meghaladja a 6 ezret. „A program segítségével országosan mintegy 9 ezer fiatal és álláskereső találhatja meg a számítását önfoglalkoztatóként, növelve ezzel az egyéni vállalkozások számát. A vállalkozó kedv ösztönzése és a foglalkoztatás bővítése a vírusválság hatásainak enyhítése érdekében rendkívül időszerű feladat” – emelte ki Bodó Sándor.

Támogatási kérelmet kizárólag a benyújtás előtt legfeljebb 3 hónappal korábban alakult vállalkozások adhatnak be. A Magyar Államkincstár, Budapest és Pest megye esetében pedig az OFA Nonprofit Kft. 60 napon belül elbírálja a beérkezett kérelmeket, a kedvező támogatói döntés után pedig kifizeti az igényelt összeg felét.

Az államtitkár hozzátette, hogy a kevésbé fejlett régiókban a képzések hamarosan lezárulnak. A tőketámogatás iránti kérelmek benyújtására országszerte 2021. január 31-ig, Budapesten és Pest megyében pedig felfüggesztésig, de legkésőbb 2021. április 30-ig van lehetőség.


Forrás: ITM


Rendezvénynaptár

Szeptember 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó