gazdaságvédelmi akcióterv - kiegészítés

A családok és a vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett - jelentette be Orbán Viktor december 19-én. A miniszterelnök négy döntést ismertetett.

E szerint a családok és a vállalkozások hitel-visszafizetési moratóriumát változatlan formában fél évvel, 2021. július 1-jéig meghosszabbítják. A moratórium automatikusan hosszabbodik meg, csak annak kell felkeresnie bankját, aki a moratórium ellenére is törleszteni akarja hitelét - közölte a kormányfő.
Bejelentette továbbá, hogy a járványügyi intézkedések miatt ideiglenes bezárásra kényszerült vállalkozásokat a kormány decemberben és januárban is a bérköltségek kétharmadának elengedésével és átvállalásával támogatja. A járulékfizetés elengedését és a bértámogatást a vendéglátóhelyek, a szállodák és az idegenforgalom mellett kiterjesztik a szünetelni kényszerülő, magántulajdonú autóbuszos vállalkozásokra is.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején - indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.
A negyedik döntés pedig az, hogy a gyereket nevelő és gyereket váró családokat 6 millió forintig kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatozású lakásfelújítási hitellel segítik. Ebből 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, amely a felújítás végével vehető igénybe, és automatikusan csökkenti a hitel összegét - ismertette a miniszterelnök.
Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány második hulláma egész Európában újabb csúcsokat ostromol. "A vírus támadásával szemben az orvosaink, az ápolóink és a kórházaink jól állják a sarat, a kormány a védekezéshez szükséges minden eszközt biztosít a számukra" - mondta Orbán Viktor.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a vírus nem csak az emberek egészségét, a gazdaságot és a munkahelyeket is megtámadta, ezért járvány idején az emberi életek mellett a családokat és a vállalkozásokat is védeni kell.
"Nekünk minden élet és minden munkahely számít" - hangoztatta.
A kormányfő bejelentését azzal zárta: jó okkal lehet bízni abban, hogy nem csak magyarok tízezreinek életét, de sok százezer munkahelyet is sikerül megmenteni. "Egyszer már sikerült, ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog!" - mondta Orbán Viktor.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

Április 2021
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó