Év elejére összeér a Kalocsa-Paks Duna-híd

Egyre látványosabban közelítenek egymáshoz, mondhatni lassan összeérnek a Kalocsa–Paks Duna-híd elemei.

 

Aki a Tolna és Bács-Kiskun vármegyéket összekötő, épülő új Duna-híd felé jár, azt láthatja, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a laikus szerint már-már összeérnek a kalocsai és a paksi oldalról benyúló elemek - olvasható a TEOL felületén.

Valóban így van, hiszen mindössze egy zöm, azaz az utolsó építési szakasz maradt hátra, mielőtt összekapcsolódik a két oldalt összekötő létesítmény.

A beruházó Építési és Közlekedési Minisztériumot arról kérdezték, hogy áll most a beruházás, milyen munkák zajlottak az utóbbi hónapokban, napokban.

"A nyár folyamán befejeződött a Kalocsa–Paks új Duna-híd jobb ártéri hídszerkezetének hossztolása, melynek helyére egy 286 méter hosszúságú, kétezer tonnás acél felszerkezet került. A híd alól kiemelték a tolópadokat, megtörtént a sarura helyezés, valamint folyamatban van a hídtartozékok szerelése is." – tájékoztatta a hírportált a minisztérium. A jelenlegi munkafázisban a mederhíd kalocsai ágának főtartószerkezete a támasztól több mint 82-82 méterre nyúlik ki, míg a paksi hídág pontosan egy zöm különbséggel, több mint 77-77 méterre ágaskodik, ezzel biztosítva a nemzetközi hajózási útvonal zavartalan üzemelését – állt a közleményben.

A híd bal ártéri szerkezetén szakaszosan elkészült a hídtartozékok, így például a kiemelt szegély, hídszegély, korlát- és kandeláber fogadó talplemezek szerelése, amelynek köszönhetően olyan munkafolyamatok nyertek teret, mint a korrózióvédelmi- és az öntöttaszfaltozás. A Duna-folyamot az új medrébe terelő kőgátak a híd felvízi és alvízi oldalán egyaránt elkészültek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beszámolója szerint Magyarország legnagyobb hídépítési projektje látványosan halad, a tervek szerint az utolsó mederhíd zömöt jövő év elején emelik be.

 

Forrás: kalohirek.hu
Kép: Magyar Építők


Rendezvénynaptár

Június 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2