Újabb 5 milliárd forint támogatás a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtésére

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

A tárcavezető ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik. Mint mondta, a pályázat kiemelten kezeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket, a pályázók ugyanis kiegészítő támogatást is kapnak, amennyiben kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat, vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőt foglalkoztatnak. Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók – amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást – új munkahelyenként további 400 ezer forint támogatásra is pályázhatnak, így akár 3,6 millió forint támogatást is kaphatnak egy új munkahely után – hangsúlyozta Varga Mihály. A program ezzel tovább csökkentheti az országon belüli területi különbségeket, ami a foglalkoztatás növelésén túl az érintett térségben élő családok anyagi helyzetét is javítja - tette hozzá a tárcavezető.

A támogatás feltételeiről szólva a tárcavezető ismertette: a munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik. A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják. A pénzügyminiszter közölte, a támogatási programot két ciklusban hirdetik meg, 2019. március 19. napjától 2019. április 22. napjáig, illetve 2019. augusztus 1. napjától 2019. szeptember 5. napjáig. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

A pályázati dokumentumok mellékelve elérhetők. A további mellékletek pedig itt tölthetők le.

Forrás: MTI


Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2