Jó hírét vitte hazánknak Shanghai-ban, a világversenyen

A 24 éves, kecskeméti származású Kurdi Kristóf történelmet írt azzal, hogy első magyarként indulhatott a Vízipari Technológiák (Water Technology) versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világbajnokságon.

A fiatal építőmérnök a világ élmezőnyében a 8. helyen végzett a szakmák világbajnokságán, majdnem sikerült megszereznie a kiválósági érmet, és értékes tapasztalatokkal tért haza.

– Milyen felkészülést igényelt a verseny?

Januárban kértek fel a tanáraim, hogy induljak a világversenyen. A felkészülésem már munka mellett zajlott, az egyetemet addigra befejeztem, csak a szakdolgozatom leadása volt hátra. Nagyon sok plusz tanulást, utánaolvasást és gyakorlást igényelt a versenyre való felkészülés. Bár az egyetemen szerzett tudásomra tudtam építeni, ehhez a megmérettetéshez szélesebb körű és speciálisabb ismeretekre is szükség volt. A felkészülésben az egyetemről Goda Zoltán tanár úr volt segítségemre.

– Milyen feladatokat kellett teljesíteni?

A négy nap során többféle gyakorlati feladatot kellett megoldanunk. Voltak laboratóriumi feladatok, valamint vízrendszereket modellező építési munkák, ahol csövekből, szivattyúkból, víztornyokból és tartályokból kellett működő rendszereket összeállítani. Emellett kaptunk egy virtuális folyamatirányítási feladatot is, amelyben egy szennyvíztisztító telepen bekövetkező hibákat kellett felismerni és elhárítani. Negyedikként pedig egy leírás alapján, mágnestáblán fel kellett rajzolni egy szennyvíztisztító telepnek a folyamatábráját.

– Milyen érzés volt első magyarként indulni ebben a versenyszámban?

Nem éreztem nagyobb nyomást emiatt, inkább megtisztelőnek tartottam. Büszke vagyok rá, hogy én képviselhettem először Magyarországot ebben a szakágban. Mivel jelenleg én rendelkezem itthon a legtöbb ilyen jellegű versenytapasztalattal, szívesen segíteném és készíteném fel a jövő magyar versenyzőit is a következő világversenyekre.

– Nyolcadik helyen zártál. Hogyan értékeled az elért eredményt?

Reálisnak érzem. Kicsit sajnálom, hogy a kiválósági éremhez már csak kevés hiányzott, ugyanakkor örülök annak, hogy ilyen erős mezőnyben sikerült helytállnom. Az első helyezett kínai versenyző például négy éve készült célzottan erre a versenyre, míg én mindössze fél évig készülhettem rá, ráadásul a munkám mellett.

– Honnan indult a vízügyi pálya iránti érdeklődésed?

Édesapám, Kurdi Viktor, a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója, ezért már fiatalon bepillantást nyerhettem a vízipar világába. Tudtam, hogy építőmérnök szeretnék lenni, a vízügy pedig különösen érdekelt, így Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán kezdtem tanulmányaimat, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán is ezen a területen folytattam. 

– Mi a vonzó számodra ebben a szakmában?

Szeretek a vízzel kapcsolatos folyamatokkal foglalkozni, elmélyülni a műszaki kihívásokban. Emellett érzem a terület társadalmi jelentőségét is. A víz egyre nagyobb érték, amelynek szerepe a jövőben tovább fog növekedni. Jelenleg az óbudai Hidrokomplex Kft. tervezőmérnökeként dolgozom, elsősorban szennyvíztisztító telepek tervezésében veszek részt. A jövőmet hosszú távon is a vízügyben a mérnöki tervezés területén képzelem el.

A WorldSkills Shanghai 2026 versenyen Vujevich Rita, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara versenyszervezési osztályvezetője a WorldSkills Hungary hivatalos delegáltjaként vett részt. Tapasztalatairól kérdeztük.

– Milyennek ítéli a magyar csapat eredményeit? Ennek tükrében milyen a magyar szakképzés és duális képzés színvonala?

Rendkívül büszke vagyok a magyar csapat teljesítményére, hiszen a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen 68 nemzet közül a 13. helyen végeztünk, ami Magyarország eddigi legjobb eredménye a WorldSkills versenyek történetében. Az 1 aranyérem, a 3 ezüstérem és a 10 kiválósági érem egyaránt a versenyzők felkészültségét, kitartását és a mögöttük álló szakmai munka eredményességét bizonyítja. A WorldSkills a világ legjobbjait vonultatja fel, ezért már a kvalifikáció és a nemzetközi mezőnyben való helytállás is komoly teljesítmény. Eredményeink azt mutatják, hogy a magyar szakképzésben és a duális képzésben megvan a tudás és a szakmai felkészültség ahhoz, hogy fiataljaink nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek. Ugyanakkor a verseny fontos visszajelzés is: megmutatja, hol szükséges továbbfejlesztenünk a képzést és a felkészítést.

– A felkészülést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálta. Miből állt ez a tevékenység?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara feladata a teljes felkészítési folyamat stratégiai és operatív összehangolása, a hazai válogatóktól a nemzetközi szereplésig. Koordináljuk a versenyzők kiválasztását, a szakértők bevonását, a hazai válogatóversenyek megszervezését, a versenyzők szakmai és mentális felkészítését, a támogatók és képző intézmények együttműködését, valamint a versenyen való részvételhez szükséges adminisztrációs, szervezési és logisztikai feladatokat. A siker kulcsa a hosszú távú tervezés, a szakmai elkötelezettség és a partnerek közötti hatékony együttműködés.

– Milyen feladatai voltak Shanghai-ban Önnek mint hivatalos delegáltnak? Milyen tapasztalatokat szerzett?

Hivatalos delegáltként Magyarország képviselete, a nemzetközi szervezőkkel való kapcsolattartás és a delegáció érdekeinek képviselete volt a feladatom. Shanghai-ban a hivatalos programok és találkozók mellett folyamatosan egyeztettem a szervezőkkel, követtem és kezeltem a csapatot érintő ügyeket, támogattam a csapat zavartalan részvételét, és együttműködtem a felmerülő helyzetek megoldásában. Megerősödött bennem, hogy az eredményes nemzetközi szereplés alapja a felkészültség, a gyors és felelős döntéshozatal, valamint a partnerség és az összehangolt csapatmunka.