Bácska ízeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők Baján, október első szombatján. A bácskai térség sokszínű gasztronómiai és kulturális örökségére hívja fel a figyelmet évről évre a Bácskai Nap, amelyet a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara bajai képviselete tizennegyedik alkalommal szervezett meg.
A Bácskai Nap elsősorban azoknak a helyi és környékbeli termelőknek ad bemutatkozási lehetőséget, akikkel a vásárlók gyakran a helyi piacokon vagy gasztronómiai rendezvényeken is találkozhatnak.
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is gazdára találtak a Kiváló Bácskai Termékdíj tanúsítványok. A kamarai elismerést elnyerő vállalkozók egy éven át használhatják a minősítést, amely a vevők számára is jelzi a díjazott termék minőségét. A tanúsítványokat Halmosi Zoltán, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagja és Dr. Bari Bernadett, bajai polgármester együtt adta át.
A Bácskai Nap jövőre ünnepli tizenöt éves fennállását, a Kiváló Bácskai Termékdíj története azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza. A megyei iparkamara bajai csoportja huszonegy évvel ezelőtt, 2005-ben hirdette meg elsőként a pályázatot a háromnapos Bácska Expo keretén belül. Az eseményen azokat a vállalkozókat díjazták, akik termékeikkel kitűntek a többi piaci szereplő közül. Néhány évnyi kihagyást követően újra elindult a pályázat, amelyre azóta is minden évben sokan jelentkeznek.
– Idén is nagyon sokan adták be a jelentkezést. A célunk az, hogy ezzel a levédett logóval ellátott tanúsítványt azoknak a vállalkozóknak adjuk át, akik a legjobbak között is kiemelkedőek. A minősítéssel szeretnénk emelni a termékek ázsióját a piacon, hogy ezzel egyfajta brandet alakítsunk ki. A termelőket is büszkeséggel tölti el, ha valamelyik termékük megkapja ezt a tanúsítványt – emelte ki Györökné Mészáros Eszter, az iparkamara bajai képviseletének vezetője.
A Bácskai Napnak idén is a Bácskai Kultúrpalota adott helyet. Borok, kézműves csokoládék, házi sajtok, mézek és számtalan egyéb finomság várta a látogatókat. A rendezvény Bajáról és a környező településekről is vonzotta a városba a termelőket, vállalkozókat, de a határ túloldaláról, Bezdánból is érkezett kiállító. Többen állandó szereplői a Bácskai Napnak, de minden évben akadnak olyan termelők, akik elsőként pályáznak a tanúsítványra.
Kedves János négy éve foglalkozik kecskesajtok készítésével. A bácsszentgyörgyi gazdaságban közel negyven kecskét nevelnek, a tapasztalatok szerint egyre nagyobb igény van az egészséges tejtermékekre. A vállalkozó maga is rendszeresen fogyasztja a natúr és a fűszerezett készítményeket.
– A kecskesajt egészségesebb, mint a tehéntejből készült sajt, csecsemőknek is ajánlják a szakemberek. A kecske mindenevő, a tejéből készült sajt pedig az immunrendszerünket is erősíti – hangsúlyozta a termelő, aki azt is elárulta, hogy az idei az első év, hogy jelentkeztek a pályázatra, az elnyert minősítéstől pedig azt várják, hogy ezáltal még nagyobb figyelem irányuljon az egészséges termékekre.
A Bácsalmásért Feldolgozó és Értékesítő Start Szociális Szövetkezet több mint tíz éve foglalkozik tartósítószer- és adalékmentes kézműves termékek előállításával. A közösség idén is képviseltette magát a Bácskai Napon, ahol ezúttal a „Házi sárkány” névre keresztelt fokhagymás paprikakrémmel nyerte el a Kiváló Bácskai Termékdíj elismerést. Tüskéné Bánó Edit, a cég kereskedelmi ügyintézője szerint a minősítés növeli a vásárlók bizalmát, így minden évben pályáznak.
– Ez a termékeink legnagyobb elismerése. Egy évig használhatjuk a minősítést, megmutathatjuk magunkat az ország minden pontján, vagy azon kívül is. Minden termékünkkel igyekszünk jelentkezni a pályázatra, és többnyire sikerül is elnyerni a tanúsítványt – mondta büszkén Tüskéné Bánó Edit.
A Bácskai Nap minden évben sok vásárlót vonz, hiszen a rendezvény arra is lehetőséget teremt, hogy a vásárlók közvetlenül a készítőktől tudják meg, milyen alapanyagokból és hogyan készülnek a finomságok. Természetesen a kóstolások sem maradnak el. A legkisebbekre is gondoltak a szervezők, a megyei kereskedelmi és iparkamara két témában is hirdetett rajzpályázatot, amelynek eredményeit szintén az ünnepélyes megnyitó keretében hirdették ki, ezt követően pedig színpadi produkciókkal szórakoztatták a közönséget.