Megjelent a szakképzési törvény 2023. évi módosítása

2023. június 2-án, a Magyar Közlöny 2023. évi 81. számában hirdették ki A szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról szóló 2023. évi XXXIII. törvényt.

A jogszabálymódosítás – amelynek célja a szakképzés szabályozásának finomhangolása – több ponton érintette a szakirányú oktatásra, a szakképzési munkaszerződésekre és a duális képzőhelyekre vonatkozó rendelkezéseket. A módosítás általános hatálybalépési időpontja 2023. július 1., azonban bizonyos változásokat csak szeptember 1-jétől kell alkalmazni.

Szakképzési KISOKOS

Frissítés: 2024. 03. 27.

2020. szeptemberétől jelentős változás zajlik a szakképzésben. Még párhuzamosan fut egymás mellett a régi (OKJ szerinti) szakképzési rendszer, ahol a középiskolások tanulószerződést kötnek a gyakorlati képzőhelyeikkel, továbbá bevezetésre került az új szakképzési törvény alapján a szakmajegyzék szerinti oktatás is, mely felmenő rendszerben folyamatosan fogja felváltani a régi szakképzési struktúrát.
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény alapján új típusú nyilvántartásba vételi eljárást kell a gazdasági kamarának lefolytatnia, továbbá a tanulók szakképzési munkaszerződést fognak kötni a duális képzőhelyeikkel.

Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan, részletesen, jogszabályi hivatkozással alátámasztva tájékoztassuk duális partnereinket az aktuális információkról, a tanulói foglalkoztatáshoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókról, melyeket a címekre kattintva érhetnek el.

Új szakképzési törvény és végrehajtási rendelete

A 2020. szeptember 1-től szakképzésbe belépő diákok oktatásának megszervezése az alábbi jogszabályok alapján történik:

2019. évi LXXX. törvény a szakképzésről(továbbiakban Szkt.)

12/2020. (II. 7.) Kormányrendelet a szakképzési törvény végrehajtásáról (továbbiakban Szkr.)

Egyes szakképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosítása

2019. augusztus 30-án hirdették ki a 9/2019. (VIII. 30.) ITM rendeletet, mely az alábbi, szakképzéssel kapcsolatos jogszabályokat módosítja:

- 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet7/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről (több, vizsga lebonyolítására vonatkozó módosítást is tartalmaz)

- 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

- 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet a szakképzési kerettantervekről

Forrás: kozlonyok.hu, net.jogtar.hu

A 2019/2020. tanév rendje

Megjelent a 2019/2020. tanév rendjéről szóló 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendelet, mely tartalmazza a tanév kezdetét, végét, a tanítási szüneteket és a vizsgák időpontjait is.
A tanítási év első tanítási napja 2019. szeptember 2. (hétfő), utolsó tanítási napja 2020. június 15. (hétfő).

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2