Mikortól kell alkalmazni az egyes szabályokat?

Duális képzőket érintő, kedvező jogszabályi változás, hogy 2021. január 1-jére visszamenőlegesen is elszámolható az együttműködési megállapodás utáni csökkentő tétel.

Ugyanakkor a 20%-os „sikerdíj” esetén a legalább „6 hónapos” kritérium bevezetése, az elszámolható napok körének szűkítése azokkal a munkanapokkal, amelyekre a tanuló munkabérre nem jogosult, valamint a 107. § (3a) bekezdésében található 50%-os csökkentés – mindhárom, mint adókedvezményt korlátozó változás - 2021. január 1-jére visszamenőlegesen nem alkalmazható, csak azok hatálybalépése napjától (azaz mindhárom esetben 2021. július 1-jétől).

A nem saját munkavállalóját képző duális képzőhely esetében változott a bruttó kötelezettséget csökkentő tétel számítása.

A szakképzési hozzájárulásnak az egyes törvényeknek a szakképzéssel és a felnőttképzéssel összefüggő módosításáról szóló 2021. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: MódTv1.) módosította a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvényt, valamint a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II.7.) Kormányrendeletet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több, a képzőket érintő témában is szakmai állásfoglalást kért az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM), illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

 

1. A szakképzési törvény 128. § új, (5a) bekezdése kimondja:

„A szakképzési hozzájárulásnak az egyes törvényeknek a szakképzéssel és a felnőttképzéssel összefüggő módosításáról szóló 2021. évi LXXXIII. törvénnyel (a továbbiakban: MódTv1.) megállapított szabályait a 2021. adóévre is alkalmazni kell azzal, hogy a MódTv1.-gyel megállapított 107. § (3a) bekezdését kizárólag a MódTv1. hatálybalépését követően kötött szakképzési munkaszerződések tekintetében kell alkalmazni. A MódTv1. alapján a szakképzési hozzájárulásra kötelezett a 2021. január 1-jétől a MódTv1. hatálybalépéséig terjedő időszakra vonatkozó többlet-adókedvezményt a 108. § (1) bekezdése szerinti adóbevallásában önellenőrzéssel érvényesítheti.”

Az ITM-től, valamint a NAV-tól kapott szakmai vélemények alapján a 2021. évi LXXXIII. törvénnyel (MódTv1.) megállapított szabályokat - a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 107. § (3a) bekezdése kivételével - visszamenőlegesen, a 2021. adóévre is, azaz 2021. január 1-jétől alkalmazni kell.

A fentiek alapján 2021. január 1-jére visszamenőlegesen elszámolható:

  • az együttműködési megállapodás utáni csökkentő tétel (Szkt. 128. § új, (5b)-ben foglaltaknak megfelelően),
  • a szocho-kedvezmény alapján járó szhj-kedvezmény (Szkt. 107. § új, (3b) bekezdése szerint), valamint
  • a szakiskolai tanuló utáni csökkentő tétel (Szkt. 107. § (2) bekezdésének ab) pontja szerint).

 

2. A szabályok között vannak a korábbiakhoz képest, az elszámolhatóságot tekintve a duális képzőhelyek számára kedvezőtlen változások is, pl.

  • a 20%-os szabály esetén a min. „6 hónapos” kritérium bevezetése [ 107. § (3)],
  • az elszámolható napok körének szűkítése azokkal a munkanapokkal, amelyekre a tanuló munkabérre nem jogosult, valamint [ 107. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja]
  • a 107. § (3a) bekezdésében található 50%-os csökkentés.

Az Szkt. 107. § (3a) bekezdése tekintetében kimondja a rendelkezés, hogy csak a 2021. július 1-jét követően megkötött szakképzési munkaszerződésekre kell alkalmazni.

Az Szkt. 107. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja alapján

  • az elszámolható napok körének szűkítése azokkal a munkanapokkal, amelyekre a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy munkabérre nem jogosult,
  • valamint az Szkt. 107. § (3) bekezdése alapján a legalább „hathónapos” kritérium bevezetése tekintetében

az ITM és a NAV álláspontja szerint az Szkt. 128. § (5a) bekezdésének utolsó fordulatát a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 31. § (1) bekezdésével összhangban akként kell értelmezni, hogy az adóalany visszamenőlegesen hátrányos helyzetbe nem kerülhet, így az Szkt.-nak a MódTv1.-gyel megállapított olyan rendelkezései, amelyek pótlólagos fizetési kötelezettséget vagy az adókedvezmény korlátozását eredményeznék, nem alkalmazandók.

Mindezek figyelembevételével kerül kialakításra a szakképzési hozzájárulás bevallására szolgáló 2108 jelű nyomtatvány 2108A-01-02 lapja is, melyen külön sorban kell majd kimutatni az Szkt. 128.§ (5a) bekezdése szerinti, meg nem fizetendő kötelezettséget.

 

3. A MódTv1-ben új szabályt vezettek be a bruttó kötelezettséget csökkentő tétel számításáról a nem saját munkavállalóját képző duális képzőhely esetében, amely a „sikerdíj” számítását is befolyásolja.

A 107. § (3a) bekezdése kimondja a következőket:

„A (2) és (3) bekezdéstől eltérően a bruttó kötelezettség a (2) bekezdés a) pontja és a (3) bekezdés szerinti összeg ötven százalékával csökkenthető, ha a felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban a szakképzési munkaszerződéssel párhuzamosan fennálló foglalkoztatásra irányuló más olyan jogviszonya mellett vesz részt, amelyben a foglalkoztató a duális képzőhelytől eltérő harmadik személy.”

Az ITM szakmai véleménye értelmében – a jogszabály jelenlegi szövege alapján – kétszer kell alkalmazni a 0,5-ös szorzót (az 50%-os csökkentést), azaz a nem saját munkavállalóját képző duális képzőhely esetében a normál (tanuló, saját munkavállaló) adókedvezmény 50%-ának a 10%-a sikerdíj.

A 107. § (3a) bekezdés alapján a (3) bekezdés szerinti összeg 50%-a vonható le, vagyis a sikerdíj nem 20%, hanem 10% ebben az esetben.

Számokkal kifejezve, ha alapesetben a (2) bekezdés szerinti kedvezmény 100 Ft, a (3a) alapján ez 50 Ft lesz, a sikerdíj pedig 5 Ft.

 

A fenti szakmai vélemények nem tekintendőek hivatalos, kötelezően alkalmazandó, bíróság vagy más hatóság előtt hivatkozható állásfoglalásnak.

 

 


Rendezvénynaptár

October 2021
M T W T F S S
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó